2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Köszönet a kistelepülési olvasóknak

Köszönet a kistelepülési olvasóknak

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 53 olyan település van, amelyre könyvtárbuszok közlekednek, de koronavírus-járványhoz kapcsolódóan elrendelt veszélyhelyzet miatt november 11-től ez a szolgáltatás szünetel. A II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár azonban 2020 adventjén is gondolt az itt élő olvasóira.

Az intézmény munkatársai 2 nap alatt 9 települést kerestek fel, hogy karácsony közeledtével megajándékozzák beiratkozott olvasóit. Abod, Égerszög, Komjáti, Szögliget, Teresztenye, Abaújszolnok, Alsógagy, Fáj és Ziliz voltak a helyszínek. Az iskolába vagy az önkormányzathoz vitték a csomagot, de akadt olyan község is, ahol egy 4 gyermekes családnak személyesen adták át az apró meglepetést. Édességek, játékok – többek között kártyák, kisautók – és nem utolsósorban kifestőkönyvek szerepeltek az ajándékok között. Az olvasók örömmel fogadták a könyvtár figyelmességét, és már most várják, hogy a könyvtárbuszok újból felkereshessék a településeket, és ismét kölcsönözhessenek, használhassák a számítógépeket, valamint internetezhessenek.  

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp