2024. 10. 22. kedd

Előd
1 EUR 402 HUF
1 GBP 482 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Kilenc éve egymásért!

Kilenc éve egymásért!

Kazincbarcika – Születésnapot ünnepelt a Teljes Életért Egyesület.
A kilenc éve alakult, civilekből álló szervezet a rák elleni küzdelmet és a daganatos megbetegedések elleni prevenciót tűzte ki céljául.
Tagjai egytől-egyig elkötelezettek, ki munkája kapcsán, ki azért, mert sajnos érintett, ki pedig pártoló tagként segíti az öntevékeny csoportot.
A civil szervezet munkája és összetartása példaértékű; kirándulások, előadások, rendezvények színesítik a tagok életét. A születésnapi programnak például külön hagyománya van.
– Már kilenc éves az egyesületünk, amit egy jó hangulatú zenés-táncos programmal ünneplünk meg – mondta Kovácsné Tokai Edit, az egyesület elnöke.
– Nagyon tartalmas és mozgalmas évünk volt; nagyon sok programot szerveztünk, kiemelkedő volt a rehabilitációs tevékenységünk, s számos felvilágosító előadást tartottunk betegeknek és érdeklődőknek egyaránt. Büszkék vagyunk rá, hogy januárban egy országos pályázaton első díjat nyertünk a „Siker útján” című pályázatunkkal, a díjat az egészségügyi minisztériumban vettük át – mondta az elnök.
Az összejövetelre Klimon István, Kazincbarcika alpolgármestere is hivatalos volt. Köszöntőjében külön méltatta a civilszervezet kiemelkedő munkáját.
– Őszintén szólva, ha arról kell beszélni, hogy mit érzek az egyesület iránt, akkor azt nehezen tudom szavakba önteni. Aki látja, ismeri Kazincbarcika civil életét, aki tisztában van azzal, hogy milyen sok szervezet működik, az azt is tudja, hogy milyen nagy szükség van ezekre a civilszervezetekre. Igazi űrt pótolnak, olyan dolgokat és érzéseket, melyeket az önkormányzat – sajátosságánál fogva – maga nem tudna ellátni – tette hozzá az alpolgármester.
A születésnapi ünnepségen a szervezet áttekintette tavalyi tevékenységét, s az idei tervekről is szó esett, majd a rendezvényt zenés-táncos program zárta.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp