2024. 04. 15. hétfő

Anasztázia, Tas
1 EUR 394 HUF
1 GBP 462 HUF

Karácsonyillat az Átriumban

Az adventi időszakban is szélesre tárja kapuit az egy éve megnyílt Átrium Film-Színház. A budai összművészeti helyszínen mások mellett, ingyenes gyerekprogramok, zenés meglepetésestek, a 15 éves Pintér Béla és Társulata, no meg persze, megannyi ínyenc színházi előadás várja a közönséget több mint négy héten át.

Kicsiknek és nagyoknak egyaránt számos meglepetést tartogat az Átrium Adventi Kalendáriuma. Aki belelapoz a naptárba, láthatja, hogy a repertoár darabok mellett, számos, az ünnepkörhöz kapcsolódó gyerek és felnőtt rendezvény színesíti a Margit körúti játszóhely decemberi kínálatát.

Már Advent második vasárnapján (december 8-án) karácsonyillat tölti be az Átrium minden zegzugát. A délelőtt folyamán, a legkisebbek kézműves foglalkozások keretében készíthetnek karácsonyi meglepetéseket, és bármilyen kérdést nekiszegezhetnek a bölcs öreg Átrium-Mikulásnak. Az érdeklődő szülőket is várják a Cinka Panna Színház gyerekelőadására éppúgy, mint a Színház- és Filmművészeti Egyetem tehetséges hallgatóinak zenés bemutatójára. Szintén korhatár nélkül ülhet be bárki, a színművészetis fiatalok vers- és mondókaórájára.
Az adventi időszakban több alkalommal is találkozhat a közönség a Pintér Béla és Társulata tagjaival. A hazai színházi szcéna egyik legeredetibb alkotóműhelye ugyanis idén decemberben ünnepli megalakulásának 15. évfordulóját. A jubileum kapcsán három – A Sehova kapuja, Parasztopera, Korcsula – mérföldkőnek számító darabjukat is műsorra tűzik az Átriumban. Az előadások után pedig, kerekasztal-beszélgetés keretében, az alkotók szívesen válaszolnak a nézői kérdésekre.
Az ünnepi csodavárás heteiben, zenés meglepetés estekkel is várják a hallgatóságot az Átriumban. A Bor Melankóliája címmel, december 20-án ad koncertet a Kistehén Melanko formáció. Az együttes zenés irodalmi „4 borfelvonásos” előadását, a Sziegl Pince borai teszik még emlékezetesebbé. Aki kedveli Tóth Verát, és éppoly szívesen ül be a Budapest Jazz Orchestra koncertjeire is, jól jegyezze meg a dátumot: december 21. A magával ragadó énekesnő és a világhírű jazzmuzsikusok különleges hangulatú karácsonyi koncertjét este hét órától hallgathatja meg a közönség.
A két ünnep között a 25 éves jubileumi évadát ünneplő Közép-Európa Táncszínház Diótörő-bemutatója az egész család számára, kicsiknek és nagyoknak kínál felejthetetlen élményt. A Kun Attila koreográfus és Magács László rendező által jegyzett előadásban több klasszikus, nagyszínházi feldolgozással ellentétben Csajkovszkij emblematikus muzsikája a karácsony emberi üzenetét, az összetartozás és a feltétel nélküli szeretet fontosságát erősíti. A produkció különlegessége, hogy egy különleges vizuális keretben, bábinstallációk felhasználásával színművészek, klasszikus és kortárs táncművészek közös alkotómunkája fogja egybe a kétrészes előadást.
Az év utolsó napján egy parádés vígjátékkal – Igenis, miniszterelnök úr! – búcsúztatják az óévet a Margit körúti játszóhelyen. A brit szerzőpáros: Antony Jay – Jonathan Lynn – nyolcvanas években készült, klasszikussá vált tévésorozata nyomán írt – politikai komédiája ugyanis több mint szórakoztató. A címszereplő Hevér Gábor, a pergőnyelvű kabinetfőnök megformálója – Alföldi Róbert.

S ugyan a naptári év december 31-én véget ér, az átélhető színpadi csoda januárban is folytatódik. Így a készülődés pillanataiban nem árt gondolni arra, hogy nemcsak könyvet, vagy szókirakós játékot, de színházi élményt is ajándékozhatunk karácsonyra!


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Tegyünk együtt a gyermekekért!
A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület…

További cikkek