2024. 06. 24. hétfő

Iván
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Jazz , Csevegés a miskolci Művészetek Házában

Csepregi Gyula szaxofonművészt és vendégeit nem kell nélkülöznie az idén sem a jazzt kedvelő miskolci közönségnek, mert ősszel újra kezdődik a méltán népszerű Jazzbeszéd a MŰHÁ-ban. Csepregi Gyula saját műsoráról beszélve a sajtótájékoztatón azt mondta, hogy a miskolci jazz életet szeretné népszerűsíteni, és minél tágabb kör számára elérhetővé tenni. A műsor keretein belül neves művészek mutatkoznak be magánemberként és zenészként is a jelenlévő közönség előtt. Havonta egyszer egy zenéléssel egybekötött könnyed sztorizós estét tölthetnek el az érdeklődők a Művészetek Házában, immár harmadik esztendeje. Szeptemberben Nyári Károly, októberben pedig Szappanos György érkezik a JazzBeszéd rendhagyó klubszínpadára.
Fodor János „Csevegéssel” ünnepli születésnapját amikor a hatodik és egyben befejező része lesz a műsornak. Ez a november 6-i, még az elmúlt évad produkciója lett volna ennek a sorozatnak, de a riporter sérülése miatt elmaradt. Hogy kik lesznek a vendégek? Jön Ágnes (Vanilla), Gyarmati István zongorista, Levente Péter, Vincze Lilla, valamint Janicsák István, aki a Veresegyházi asszonykórust is magával hozza, jön Paudits Béla, és egyenesen Kanadából érkezik  Gyenge Valéria olimpiai bajnok úszónő, fotográfus és író.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…