Ismét várja az írókat, költőket, irodalmárokat Tokaj

 Eltiltva és elfelejtve mottóval rendezik meg idén is a Tokaji Írótábort, amely ezúttal 1965-től 1990-ig öleli fel a hallgatás és elhallgattatás éveit a magyar irodalomban, a határon inneni és túli magyar írók, költők irodalomtörténészek rendezvénye augusztus 14-én kezdődik és 16-ig tart a Tisza-parti városban.  A szervezők tájékoztatása szerint a 2012-ben áttekintett 1945-65 közötti időszak után most az azt követő évtizedek történéseit vizsgálják.
    Sáray László, az írótábor kuratóriumának titkára korábban az MTI-nek azt mondta: a Tokaji Írótábor negyven éven át mindig a magyar szellemi élet nagy kihívásaira válaszolt, szorító közéleti kérdéseket vitatott meg, most sem lesz ez másképp.
    Az elmúlt évben a 20. századi irodalom és a politika hatalom viszonyára koncentráltak az írók, költők, irodalomtörténészek, akik az akkori tanácskozás szakmai sikerére és eredményességére építve, valamint a korszak nagyságára való tekintettel idén a megkezdett tematikát folytatják.
    Az írótábor kuratóriumának célja a megkezdett szakmai párbeszéd tovább szélesítése. Megfogalmazásuk szerint „nem kaphatunk valós képet az elmúlt évszázad magyar szellemi folyamatairól, ha a diktatúra évtizedei kártevéseinek sokféle módozatára nem derítünk közösen fényt. A folyamatosan visszavert kulturális szabadságharcok a hatalom erózióját is fokozták. Ennek a történetnek a fölvázolása, csomópontjainak a föltárása, folyamatának további árnyalása elengedhetetlen feltétel a huszadik század magyar irodalom- és szellemtörténetének elfogulatlan, objektív, sokszínű megrajzolásához”.
    Sáray László szólt arról is: a témák között szerepel az, hogy miképp alakult az 1956-ban szabadult alkotók és az 1956-os emigráció pályája, hogyan történt az elhallgattatott nagy művészek és gondolkodók – például Hamvas Béla, Füst Milán, Kassák Lajos, Kodolányi János, Weöres Sándor, az Újhold alkotói – „visszaszivárogtatása” az irodalmi közéletbe.
    Szintén a témák között szerepel az, hogy milyen módon vívták szellemi védharcukat a folyóiratok, az írói közösségek; hogyan alakult a magyar neoavantgárd helyzete a határon innen és túl, miként próbált lazítani a rendszer kötöttségén a 60-as évek végén induló új nemzedék, milyen hatással volt az ő fellépésük egyrészt az „aczéli kultúrpolitikára”, másrészt az őket befogadó irodalmi közegre.
    Napirendre tűznék azt is, hogy milyen szerepe volt a Tokaji Írótábor első 17 évének az irodalom önvédelmi folyamatainak
ösztönzésében, milyen lehetőségei voltak a szamizdatkultúra terjesztésének, milyen hullámot indított el a Magyar Írószövetség
emlékezetes 1986-os közgyűlése. MTI