2024. 06. 23. vasárnap

Zoltán
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Ide veled, császárság!

Sokat akar a szarka, de nem bírja a farka – mindenkinek ismerős ez a szólás. Előbbi biztosan igaz A széthullott birodalom főszereplőjére, aki hercegből királlyá tornázta fel magát a ranglétrán, amivel nem megelégedve, újonnan császári babérokra törne a továbbiakban. A trilógia befejező részében, A Tövisek császárában kiderül, hogy rá is igaz lesz-e a közmondás. De addig is egy biztos: Mark Lawrence ismét ügyelt arra, hogy olyan regényt írjon, mely emlékezetes és megéri az időbefektetést.

Jorg Ancrath, aki immáron húszéves és király, nemcsak Renar Felföld, hanem további hat ország trónját is magáénak tudhatja. S nem áll szándékában itt megállni: az egész birodalomra fáj a foga. Magyarán császár akar lenni, s mivel a birodalom régóta nem egységes, egyesítése révén egyúttal történelmet is írna. Hatalmas dicsőséget szerezne így, amelyet persze nem adnak ingyen: a birodalom a teljes pusztulás határán áll, így nem lesz egyszerű dolga.

De a viszontagságok, kemény sors által megedzett Jorgot nem ejtették a fejére, s nem is most jött le a falvédőről. Nemcsak nyílt harcban, testi erővel lehet győzni, hanem furfanggal és mágiával is. Ismét beleássa magát a feledésbe merült technológiába, hogy titkuk feltárásával és megértésével a maga malmára hajtsa a vizet, s megszerezze a szavazati többséget a Kongresszuson.

Törekvéseinek véghezvitelét nehezíti, hogy ellenfelei között emberére talál (csakúgy, mint a Tövisek királyában, mikor Renar Felföld ellen indult a felmagasztalt, istenített bajnok-lovag) a rettegett, hatalmas, misztikus Holt Király személyében, aki le akarja igázni az emberiséget. Mindemellett pedig még mindig nem sikerült elégtételt vennie apján, amiért tétlenül hagyta anyja és öccse meggyilkolását tizenegy évvel ezelőtt. Akad még az elvarratlan szál, és az eddigieknél több forog kockán.

A Tövisek császárában az események a tetőpontjára hágnak, s a trilógia csúcspontjának alighanem ez a rész tekinthető, hiszen itt dől el minden. Két kötet után nem meglepő a több szálon futó, továbbra is lendületes, sodró, fordulatos cselekmény, és (ezúttal is) észnél kell lenni olvasás közben, mert egy apróbb, mellékesnek tűnő részlet is jelentős lehet. A kiszámíthatatlanság malmára hajtja a vizet azáltal, hogy a szereplők noha alapvetően konzekvensen, nem mindig az általunk elváltak szerint cselekszenek – de így van ez rendjén, hiszen ettől is hiteles a közel sem békeidős állapotokat lefestő sztori.

A széthullott birodalom Jorgja tipikus figura: hányattatásai, az őt ért múltbeli sérelmei (melyek nyilván nem elbagatellizálhatóak) a világ elleni gyűlöletben, valamint bosszúvágyban összpontosulnak, amihez az egyeduralomra törekvés vágya társul mint frusztrációjának levezetése és menekülőút – jól mutatja ezt, hogy hataloméhsége gyakorlatilag csillapíthatatlan. Jellemfejlődése nem áll meg: férfivá érett (s ennek rendje-módja szerint filozófiai eszmefuttatásokat is „halhatunk” tőle), és a legnagyobb változást gyermeke hozza, akinek biztonságát, érdekeit előbbre valónak tartja és kezeli a sajátjainál. Hihetetlen egy nagyképű, önző, gátlástalan gyerekként, kamaszként megismert embertől, nem? Pedig igaz. Lawrence felejthetetlen, sokoldalú, megosztó és komplex antihőst teremtett.

Piros pont jár a szerzőnek a hagyományok felrúgásáért: nem egy főellensége van a főszereplőnek, akit kötetről-kötetre üldöz a legvégső összecsapásig, hanem – ahogyan halad előre céljainak megvalósítása felé, illetve fejlődik, változik – új ellenfelei akadnak, akikkel szemben mindig felkötheti a gatyáját, s nem keveset kell ügyködnie azon, hogy ne törjön beléjük a bicskája.

A Tövisek császára méltó lezárása a szépirodalmi stílust súroló megírt történetnek, mely szokatlan, nem várt befejezést tartogat, mely akár (személyiségtől függően) mélyen is megérinthet. Többek között ezzel is kiemelkedik Mark Lawrence a tucatfantasy-szerzők sorából – gyakorlatilag csak jót lehet mondani A széthullott birodalomról szinte minden téren, amelyet profi módjára a csúcson zárt le. Akik megkedvelték az írót és az általa teremtett lepusztult, posztapokaliptikus világot, ne csüggedjenek: csak Jorgtól kell búcsút vennünk, mert várhatóan Magyarországon is megjelenik új, A vörös királynő sorozata (aki a vége felé tiszteletét is teszi az olvasó előtt), mely egyazon korban, de más helyszínen játszódik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…