2024. 06. 17. hétfő

Laura, Alida
1 EUR 398 HUF
1 GBP 473 HUF

Ian Somerhalder és az ISF

Ian Somerhalderről a Lost-beli Boone vagy a Vámpírnaplók sármos rosszfiúja Damon jut eszébe a magyar közönségnek. Azonban az Ian Somerhalder Foundation (ISF) alapítójaként szívügye a környezet- és állatvédelem. Ennek a projektnek a promótálása érdekében a nyár folyamán Európa több országába is ellátogat több jelenlegi kollégájával, a bátyjával és az ISF ügyvezető igazgatójával.

Ian Somerhalder 1978-ban Louisiana állambeli Covingtonban született, két testvére van Robert és Robyn. Az édesanyja bátorítására már 10 éves korában bekerült a modell szakmába. Olyan cégekkel dolgozott, minta Calvin Klein, a Dolce&Gabanna, a Gucci, a Versace és a Guess. Tagja volt az iskolai dráma klubnak és fellépett a helyi színházban is, így 17 évesen a színészet mellett döntött. Első szerepe a nagy sikerrel futott Dawson és a haverok alig 9 részt megélt Will és a haverok spin-offjában volt. 2002-ben pedig már együtt szerepelt Jessica Biellel. A vonzás szabályai filmben. Ezek után 2004-ben ironikusan az elsőként válogatták be a Lost túlélői közé, ahol elsőként halt meg. Olyan híres sorozatokban tsűnt fel mellékszereplőként, mint a Smallville, CSI és a CSI: Miami. 2009-ben megkapta a Vámpírnaplók egyik vezető szerepét Damon Salvatore személyében.

A Deepwater Horizon olajfúró torony 2010. április 22.-i felrobbanása után az első hírességek között vett részt a katasztrófa utáni takarításban. Személyesen segített a vadvilág megtisztításában és több közleményben mutatta meg az embereknek, hogy tudnak ők is segíteni. Támogatja a St. Tammany Humane Society állatvédő alapítványt. A Vámpírnaplók Caroline-jával – Candice Accola – és Tylerjével – Michael Trevino – együtt a „Lesz ez jobb is!” projekt támogatói, mely a Trevor-projekttel együtt igyekszik csökkenteni az öngyilkosságok számát az LMBT a szexuális értelemben kisebbségnek számító fiatalok körében.

Harminckettedik születésnapján, 2010. december 8-án alapította saját non-profit alapítványát az ISF-t. „Ebben az évben ajándékok helyett az a születésnapi kívánságom, hogy gyűljünk össze, és gyűjtsünk adományokat, hogy támogathassuk azokat a projekteket, amelyek védik a lakóhelyünket és gondozzák a szőrös barátainkat.” Célja az emberek oktatása és felvilágosítása, hogy olyan projekteken dolgozhassunk együtt melyek Földünkre és élővilágunkra pozitív hatással vannak. Az önkéntesek nemzetközi csapata a világ különböző pontjairól segíti a színészt minden területen – menedzserek, fordítók, informatikusok, designerek és mások dolgoznak együtt, hogy tisztább környezetben élhessünk. Ezt a sokoldalú csoportot Kim Klingler ügyvezető igazgató fogja össze a mindennapokban. 

Stiber Judit

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek