2024. 04. 14. vasárnap

Tibor
1 EUR 392 HUF
1 GBP 458 HUF

Hozz ránk víg esztendőt…

A Centrál Színház Függöny fel!-je után nem sokkal a Radnóti Színház is egy, a színpad takarásában és környékén történtekről mutatott be egy vígjátékot. Ám míg előbbi egy hamisítatlan angol komédia, a Radnóti A csillagos ég című darabjáról, lévén hogy a Mohácsi testvérek tollából fakadt, már a bemutató előtt sejteni lehetett, hogy nem egy egyszerű nevettető előadásra ülünk be. Igazunk lett; A csillagos ég (alcím: avagy a nemzetközi sikerre való tekintet) ugyanis, bár kétségtelenül nevettető, egyszerűnek azonban semmiképp sem nevezhető.

Mohácsi János (rendező), és öccse, Mohácsi István (a darab írója) híresek arról, hogy még az általuk feldolgozott darabokat is, nem szégyenlősen és finoman utalgatva, hanem szókimondóan az aktuális magyarországi helyzethez igazítják. Hatványozottan érvényes ez az olyan előadásokra, melyek nem is adaptációból, hanem eleve a saját kútfőikből pattantak ki – így a Csillagos égre is, mely egy középszerű (gyenge) magyar társulat mindennapjait, azaz egy kelet-ázsiai vendégjátékra való felkészülésüket, valamint nem meglepő módon emellett a politikához fűződő viszonyukat mutatja be.

Mohácsiék minden oldalra osztják a pofonokat, egyrészt a múltépítéssel és a tizenötmillió összekapaszkodó „Géza bácsival”, másrészt pedig a Ványa bácsiból a Ványa bácsit kihagyó alternatív rendezővel és a korábbi érdemeikre hivatkozó művészekkel. Ugyanilyen tükör enkünk, önmagunknak, mindenkinek az is, ahogy a társulat egésze reagál a vendégjáték-meghívással jött hatalmas sikerre és lehetőségre – mellyel kapcsolatban ingathatjuk a fejünket, de Petrik Andrea zárómonológja helyükre rázta a szétpergett kockadarabokat. És ha a nemzetközi turnéval kapcsolatos cselekményszálon mégis húzzuk kicsit a szánk (egyébként mi nem húztuk), a politikai vonal mindenképp nagyon találó – és nagyon aktuális. De önmagában az is kevés lenne, a kettő így jó.

Mindezeknek megfelelően megjelenik minden és mindenki, ahogy csak kell. A darab első fele inkább a politikai vonalat helyezi előtérbe: a társulat életében feltűnik egy a végletekig lebutított szakpolitikus (Kováts Adél), egy, a színház fenntartójaként érintett, simulékony, egyszerű polgármester (Szervét Tibor), sőt Schneider Zoltán személyében maga Vidnyánszky Attila is (pontosabban a Raplóti Nemzeti Színház nagyon ájtatos, nagyon nemzeti érzelmű, nagyon álláshalmozó, nagyon autokratikus igazgatója, aki merő véletlenségből pont a „mi” kis fővárosi színházunkra pályázik. (Tőle hangzik el egyébként a darab kulcsmondata is a kitüntetésekről való értekezésként, azaz „Nem az számít, hogy milyen díja van, hanem hogy kiktől kapta.” Hogy ez mennyire igaz…)

Na, de a valósággal ellentétben mi ne legyünk közönségesek, a politika helyett foglalkozzunk inkább a fókuszban lévő társulattal. Megéri, mert a Radnóti Színház ismét bizonyítja, hogy remek (karakter)színészek alkotják a társulatot. Gazsó György és Kováts Adél remekül hozzák a két, egymástól eltérő szerepüket, és Szervét Tibor polgármesterébe és színészébe sem lehet belekötni, bár ő talán – még a dramaturgiailag nem halvány polgármester bőrében is – kevésbé kiemelkedő a szokásosnál. Szávay Viktória olyan hiteles a modern rendező szerepében, hogy ha független színházam lenne, azonnal felkérném az alkotói csapatba, Pál András is megfelel a számára ingatag talajon egyensúlyozni próbáló igazgató alakjában.

Kováts Adél és Gazsó György mellett a darabot a már korábban említett, egyébként összesen három szerepben is feltűnő Schneider Zoltán, valamint a szőke PR-osként domborító Petrik Andrea viszik a hátukon. Az ő csapatukat egészíti ki még, a maga nemében szintén magas szinten a két, eltérő karakterű, pályája elején járó fiatal színésznőt játszó Andruskó Marcella és Móga Piroska, az ügyeletes társulati szépfiúként megjelenő Adorján Bálint, valamint a súgó kis szerepéből nagyobbat csináló Martin Márta is. Összességében azért nem könnyű feladat jó színészekkel rossz színészeket jól játszatni – némi, sőt sok humorral azonban inverz jutalomjáték is lehet.

Maradéktalanul kiaknázva a társulat képességeit, Mohácsiék tehát kettős célt tűztek A csillagos ég zászlajára: egyrészt bemutatni, hogy milyen hatással van a politika a (színházi) mindennapokra, másrészt felvázolni, hogyan változtathat meg egy embert vagy egy közösséget az egyébként váratlanul, és talán méltatlanul és indokolatlanul jött siker. Teszik mindezt olyan ironikusan fájó módon, hogy egyszerűen nem lehet nem nevetni – és egyszerűen nem lehet nem elgondolkodni azon, hogy voltaképpen mi a franc történik itt…

Dicsuk Dániel
Fotó: Dömölky Dániel


Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Tegyünk együtt a gyermekekért!
A közelmúltban tartották a Tűzcsiholó Egyesület Tegyünk együtt a gyermekekért! című konferenciáját Budapesten, a Magnet Közösségi Házban. Az egyesület…

További cikkek