2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem

Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérem

A Miskolci Egyetem docense, Dr. Kirs Eszter vehette át az idei Herczegh Géza Nemzetközi Jogi Emlékérmet és ösztöndíjat.

Október 11-én adták át Budapesten a Herczegh Géza özvegye által létrehozott alapítvány emlékérmét és ösztöndíját. Herczegh Melinda elismerni és támogatni kívánja ezzel azokat a fiatal kutatókat, akik nemzetközi jogi témakörben elmélyült munkát végeznek.

Herczegh Géza 1928-ban született és 2010-ben hunyt el. 1990-től a Magyar Tudományos Akadémia és az Alkotmánybíróság tagja, majd a taláros testület elnökhelyettese volt 1993-ig. Akkor a hágai Nemzetközi Bíróság magyar tagjává választották, ahol 2003-ig tevékenykedett. Fő kutatási területe a nemzetközi jog, illetve annak kapcsolata az alkotmánybíráskodással és az európai közösségi joggal, a nemzetközi bíráskodás, az emberi jogok nemzetközi érvényesülése, a nemzeti kisebbségek védelme, a humanitárius jog nemzetközi fejlődése és a diplomáciatörténet.

Kovács Péter egyetemi tanár, alkotmánybíró méltatta az első helyen díjazott Kirs Eszternek a Demokratikus átmenet a háborús bűntettek árnyékában című közelmúltban megjelent könyvét, melyet az alapítvány háromtagú szakmai testülete egyhangú döntéssel a legjobb pályaműnek ítélt.
Kirs Eszter oktatómunkáján túl egyebek közt az International Center for Transitional Justice, átmeneti igazságszolgáltatással foglalkozó nem-kormányzati szervezet New York-i központjának Prosecutions osztályán volt gyakornok a Fulbright Bizottság ösztöndíjasaként. Az ENSZ volt jugoszláviai területeken elkövetett emberiség elleni bűncselekmények nemzetközi törvényszékén (ICTY) pedig jogászi teendőket látott el a védelem képviseletén belül. Az idén ősztől a Nemzetközi Jogi Tanszék vezetője.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp