2024. 04. 20. szombat

Tivadar
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Hahó, ismét tábort vernek a könyvtár(s)ak!

Még meg sem érkeztek a bogácsi táborba a Hahó, könyvtár(s)ak! című megyei olvasásnépszerűsítő játék döntőjének nyertesei, és máris részt vettek egy programon. És így megy ez majd 5 napon keresztül…

Hatodszor hívta olvasni és játszani a megye kisiskolásait a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár a Hahó, könyvtár(s)ak! című vetélkedő keretében. A megye miden részéről jelentkezett 29 csapat közül a tavaszi írásbeli fordulók alapján 16 jutott be a júniusi döntőbe, az ottani szereplésért pedig 7 csapat, összesen 28, 3-4. osztályos iskolás nyerte el a táborozás élményét.
Visszatér Bogácsra az olvasótábor, tehát ezen a nyáron is jókat lehet majd fürdeni, a tartalmas elfoglaltságról pedig a könyvtárosok gondoskodnak. És természetesen íróvendégeik – rögtön a nyitónapon Nyulász Péter IBBY-díjas író, aki már találkozott is a gyerekekkel, hiszen ő volt a döntő zsűrijének elnöke. Érkezik még a héten a táborba Vig Balázs és Bosnyák Viktória, akikkel lehet, most találkoznak először személyesen, de könyveiket, mesehőseiket biztosan ismeri minden kisiskolás.
Már a „táborverés”, a bogácsi érkezés előtt is volt program! Megálltak ugyanis Mezőkövesden, hogy a Hadasban bepillantsanak a matyó kultúrába, a hét során pedig arra is lesz alkalmuk a táborlakóknak, hogy maguk is felöltsék a matyó viseletet. Lesz bábszínház, nagy kirándulás a Bükkben, felderítik a bogácsi látnivalókat, és persze sok-sok játék teszi emlékezetessé az ároktői, mezőnagymihályi, kazincbarcikai, felsőzsolcai, szirmabesenyői és miskolci gyerekek számára az olvasással elnyert tábori napokat.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek