2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Gyurós Tibor díjjal ismerték el a HTTP Alapítvány vezetőjét, Sisák Zoltánt

Gyurós Tibor díjjal ismerték el a HTTP Alapítvány vezetőjét, Sisák Zoltánt

A digitális tudás fejlesztése az egyik legnagyobb érték – Gyurós Tibor díjjal ismerték el a HTTP Alapítvány vezetőjét, Sisák Zoltánt
Az informatikai képzés egyik legmeghatározóbb alakja, Sisák Zoltán nyerte el 2019-ben „Az év digitális nagykövete” címet és az ezzel járó Gyurós Tibor díjat, amelyet minden évben az IVSZ által felkért zsűri ítél oda a digitalizáció éllovasainak. A Microsoft Magyarország gratulál Sisák Zoltánnak, a HTTP Alapítvány kuratóriumi elnökének, aki szervezetével idén tavasszal indította el az 1400 magyar pedagógus digitális tudásának továbbfejlesztésére irányuló programját, a Microsofttal partnerségben. A HTTP Alapítvány sikeresen pályázott a Microsoft ’Digital Skills for Youth’ nemzetközi Cashgrant programjában elérhető anyagi támogatásra, amelyből meg tudják valósítani a kiemelten közérdekű programot, amelynek eredményeképpen a pedagógusok közvetítésével 21 ezer diákot láthatnak el versenyképes tudással. A Microsoft büszke arra, hogy Sisák Zoltán tevékenységét a hazai digitális iparág képviselői is elismerték.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp