2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Fontos elismerést kapott Mahó Andrea
royal_magazin_PNG

Fontos elismerést kapott Mahó Andrea

A XXI. kerület 2012 óta július 18-át Csepel napjaként ünnepli, ennek alkalmából minden évben átadják a Csepel Örökség-díjakat is. Idén ebben a kitüntetésben részesült Mahó Andrea színésznő, énekesnő és Dr. Szentkirályi Aladár, a Fasang Árpád Zeneiskola Igazgatója.

Mahó Andrea iskoláit Csepelen végezte, majd a Győri Nemzeti Színházban kapta első énekes szerepét. A következő évben az Operettszínháznál kapott főszerepet a West Side Storyban. Az igazi sikert az Operaház Fantomja c. musicalben nyújtott alakítása hozta el számára. 2003-ban az év musical énekesnőjének választották. Artisjus-díjas, három lemeze jelent meg.

„Csodás érzés volt, hiszen Csepelen nőttem fel, itt élnek a szüleim a mai napig, sőt mára a nagyszüleim is csepeliek voltak. Itt jártam iskolába, képviselve azt a kerületi majd országos szavalóversenyeken, és itt határoztam el, hogy színésznő leszek. Nagy öröm, amikor azon a helyen is elismerik a sikereimet, ahol a gyökereim vannak” – mondta Mahó Andrea.

A színésznő elmondta, hogy büszke a szerepeire, lemezeire, koncertjeire és a díjaira- de elsősorban arra, hogy mindezekkel egy kis örömet csempészhet a közönség életébe.

Mahó Andreát idén is számos helyen láthatják, de jelenleg leginkább a Madách Színház Rocksuli című darabjára készül, amelynek szeptember közepén lesz a bemutatója. A színésznő Miss Rosalie Mullinst, az iskola igazgatóját alakítja majd.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!