2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Felszentelték a tokaji imaházat

Felszentelték a tokaji imaházat

Tokajban, az Ady Endre utcán szentelték fel az evangélikus gyülekezet új imaházát. Az egyház a Tokaj városának tulajdonába visszakerült evangélikus templomért és az úgynevezett Generális házért kapott kárpótlási pénz egy részéből vásárolta és újította fel az ingatlant.

Tokajban a 16. század első felében alakult meg az evangélikus gyülekezet, sokáig saját templommal és házzal is rendelkeztek. Ezt az épületkomplexumot tavaly adta át az egyház a városnak, most az úgynevezett kistokaji városrészen szentelték fel új imaházukat. Az Ady Endre utcai épületben parókiát, imatermet és egy bárki által igénybe vehető és pihenésre bérelhető vendégszobát is kialakítottak.

A vasárnap délelőtt kilenc órai istentiszteletek mellett rendszeres programokkal is várják az érdeklődőket az evangélikusok felekezeti hovatartozástól függetlenül. Minden kedden este hattól „FilmKEDD”-et tartanak, ahol a vetítés után lehetőség van a látottak megbeszélésre is. A csütörtökön délutáni bibliaórán pedig egy-egy szentírási igeszakasszal foglalkoznak részletesen. Az egyházközséget Asztalos Richárd lelkész vezeti.

A fotón: Sándor Frigyes esperes, dr. Fabiny Tamás az Északi Evangélikus Egyházkerület püspöke és Asztalos Richárd lelkész

Erdős József

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp