„A világ egyik legnépszerűbb musicalje.”„Forradalmi színházi újítás Magyarországon.”„Átütő siker harminc éven át.” Ezeket, sőt ennél még sokkal többet is leírtak már kritikusok, szakmabeliek és laikusok is Andrew Lloyd Webber musicaljéről. És bár a tömegek elsősorban a szédületes koreográfia, és a fülbemászó dallamok miatt szerették meg a Karminca-cicákat, nem csak a legendássá vált Éjfél penget lírai húrokat az előadás során.
A Macskák ugyanis jóval több egy ötletes, látványos és gigantikus zenés-táncos darabnál: emberi sorsokat mutat be. Részletesen ábrázolt, vagy épp kevésbé kidolgozott, csak vonalakkal skiccelt emberi vonások rejtőznek a cicabajszok mögött.. A színpadi gondolatok pedig akkor a legtalálóbbak, ha a darab nem ráerőltetni kíván a publikumra az alkotók nézőpontját, hanem – és ehhez Romhányi József zseniális fordítása is hozzájárul – mindenki magának találhat olyan sorokat, dalokat, alakokat, melyek saját életére, vagy épp közvetlen környezetére emlékezteti. Vitathatatlan tehát, a Macskáknak mondanivalója, mély mondanivalója van.
Nem tagadom, mikor korábban láttam, engem is elsősorban a tánc és a dalok ragadtak magukkal – döbbenetes élmény volt hát az „Új generáció” bemutatkozó előadásán szembesülni azzal a bizonyos másik vonallal. És mert máshogy nem tudom illusztrálni, ezúttal engedjenek meg nekem néhány személyes példát.
„Vaknak születsz-e, mondd…”
Még ha pontosan tudom is, hogy a szerző nem úgy értette ezt, mint ahogy én, ráadásul elég távol is állok attól, hogy vak legyek, nekem, aki gyengénlátóként született, e nyitósornak köszönhetően azonnal elnyerte a darab a tetszésem. Mit ne mondjak – legalábbis rám nézve – hatásos kezdés…
„Elvem az volt, hogy ésszel, de szívvel is játssz…”
Vitathatatlanul a darab egyik legmegkapóbb része a második felvonás eleji „színházi macska” jelenete, mely ráadásul igazi jutalomjáték-lehetőség a művészek számára: egy idős színészt, szinte önmagukat, vagy még inkább jövőbeli önmagukat formálhatják meg. A teljesség igénye nélkül eddig olyan művészeket láthattunk a szerepben, mint az ősbemutatón játszó Haumann Péter, vagy azóta (a teljesség igénye nélkül) Dunai Tamás, Gálvölgyi János, Mikó István vagy Szolnoki Tibor. A most beállt Weil Róbert nem csupán felért a nagy elődökhöz – ennél nagyobb dicséretet véleményem szerint nem adhatnék neki –, de szemmel láthatóan minden pillanata tökéletesen átgondolt, ám mégis természetes volt.
Visszatérve magára a jelenetre, hatása és ereje kétségtelen, hisz annak ellenére tudott teljes mértékben magával ragadni, hogy jómagam egyébként a húszas éveim elején járok, s így viszonylag kevéssé szembesülök az öregedés okozta mellőzés, betegségek és személyiségváltozás okozta problémákkal.
„Ó, hőköl hátra, az, aki szájtátva látja…”
Na, igen, a darabban egyébként is számos műfaj keveredik össze a képzőművészettől a prózai és énekes színművészeten a balettig, de Mr. Mefisztulész jelenetekor a bűvészet is komoly szerepet kap. Ám nem csak a varázsmacska mágiájának köszönhetően válik igazi „macskavalkáddá” az előadás – mindezt pedig nehéz máshogy követni, mint hátrahőkölve, döbbenten…
„Kihunyt lámpát gúnyol az ömlő fényár…”
Eredetileg szándékosan nem szerettem volna a még talán magánál a darabnál is ismertebb „Éjfél” című dalból idézni, de „elkerülhetetlen”. Egy ilyen sor, melynek értelmezése nyilvánvalóan függ a szövegkörnyezettől, a színpadképtől, sőt leginkább néző személyiségétől is. Számomra épp emiatt a folyamatos változásról, megújulásról, mindemellett pedig az értékek megőrzéséről szól (ilyen érték egyébként maga a Macskák is, mely változik, megújul, de még akkor is „örök” marad, ha már nem lesz színpadon látható).
Nem szeretnék azonban bölcsészjellegű értekezésbe átmenni azzal kapcsolatban, hogy mi mindent lehet ebbe a gondolatba vizionálni, ráadásul, mint azt már fentebb leírtam, a darab szövegezése sokszor pont attól szép, hogy mindenkinek mást jelent. Úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ez egy csodálatos sor…
„A mély tanulság rád ragad, hogy nézz miránk és lásd magad…”
Ez a sor alighanem a darab alfája, omegája, lényege és egésze. Igaz, hogy a versek nagy része találó egy-egy macskatípusra is (nem tudom, sosem volt macskám), de a karakterek hol görbe, hol sima tükröt tartanak az emberek szemébe is. És ha esetleg erre sokan nem is jönnek rá az előadás folyamán – tényleg nehéz mindenre figyelni, főleg ha a látvány ennyire leköti a tekintetet – de ez a sor kerek perec ki is mondja. És bár utána szó van még a dalban nyúlgerincekről, tejszínről és egyéb macskacsemegékről is, a lényegi üzenet nem kérdéses…
Dicsuk Dániel
Fotók: Jekkel Dóra
