2024. 07. 14. vasárnap

Örs, Stella
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

ÉLMÉNYNAP ARNÓTON

A tavaszi programsorozat eredményeit ünnepelték a diákok Borsod-Abaúj-Zemplén megyében
Borsod-Abaúj-Zemplén megye féltucat iskolájának száznál is több diákja gyűlt össze a Miskolc melletti Arnóton, hogy közösen ünnepeljék meg a tavasszal elért eredményeiket. Valamennyi intézmény a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ (KLIK) különféle oktatásfejlesztési programjaiban vett részt, amelyeknek köszönhetően a gyerekek élmények sorával gazdagodtak, míg tanáraik a munkájukat megkönnyítő szakmai segítséget kaptak.
Az elmúlt évek legjelentősebb oktatásfejlesztési programja fut jelenleg is a KLIK által fenntartott állami oktatási intézményekben. Az európai uniós finanszírozású Köznevelés az iskolában projekt több száz iskolát, ezernyi pedagógust és sok tízezer diákot érint; közösségi programokat, hatékony és élményközpontú oktatási modelleket, valamint sokszínű szakmai és módszertani támogatást biztosított az intézmények számára. Az oktatási-nevelési folyamat valamennyi szereplője összefogott annak érdekében, hogy a gyerekek a lehető legjobb körülmények között a legszínvonalasabb és legversenyképesebb tudásra tehessenek szert.
Tavasszal például közösségi rendezvények és színes, figyelemfelhívó események egész sorát szervezték meg megyeszerte az együttműködő tanárok, tanulók és szülők. Az élményközpontú pedagógia jegyében a gyerekek felálltak az iskolapadból és közös programokon vettek részt, amelyek kitalálása, megszervezése és megrendezése a diákokat is megmozgató együttgondolkodás és együttműködés eredménye. Ezek támogatásával a KLIK célja jóval túlmutatott egy-két iskolán kívüli szórakoztató program létrehozásán: a gyerekeket fenyegető legfontosabb problémák – például a dizájnerdrogok, az iskolai erőszak, a közösségi aktivitás hiánya – megelőzésére törekedtek, azzal, hogy valódi, elérhető, a gyerekeknek is élményt nyújtó alternatívákat kínáltak.
Mindezen rendezvényekre készülve a diákok és tanáraik számtalan értékes dolgot hoztak létre közösen. Színdarabok, táncos és zenés produkciók, kisfilmek születtek az iskolákban, amelyek egytől egyig érdemesek arra, hogy a szélesebb közönség is megismerje őket. Így született meg az Élménynap – egy nap, ami a gyerekekért, a gyerekekről szól.
Az arnóti művelődési házban összegyűlt a tavaszi programsorozatban együttműködő iskolák színe–java, hogy megünnepeljék az elmúlt hónapok eredményeit. A színpadon egymás után mutatkoztak be az iskolák a produkcióikkal, filmmel, tánccal, zenével, miközben a gyerekek kötetlenül szórakozhattak és barátkozhattak egymással.
A tervek szerint a tanév még hátralévő heteiben az ország több városában is lesznek ilyen rendezvények, hiszen hasonló színvonalas és izgalmas produkciók más iskolákban is születtek.

A „Köznevelés az iskolában” uniós forrásból megvalósuló kiemelt projekt átfogó célja, hogy javítsa az állami köznevelési intézményekben folyó munka minőségét, hatékonyságát, s ennek eredményeként a gyermekeknek kiegyensúlyozott, fenntartható oktatási rendszert teremtsen.
A fejlesztések öt jelentős területen zajlanak: intézményi fejlesztés, módszertani innováció, partnerség és hálózatosodás, szervezetfejlesztés, valamint rendszerszervezés.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

...címmel Kiss Gabriella népi iparművésznek nyílik kiállítása 2024. július 15-én, hétfőn 16 órától a József Attila Könyvtárban (Miskolc, Szentpéteri k…
Anziksz Finnországból
Most, hogy itt ülök 36 C fokban, az elsötétített szobában, még nagyobb örömmel, s kissé visszavágyakozva gondolok arra a két hétre, amit Finnországban…