2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 461 HUF

Cseh Károly Emlékverseny Szikszón

Újra meghirdette a Cseh Károly Emlékversenyt Szikszó önkormányzata.  Az április 29-én megrendezett versenyen , amelyet az Inkubátor Házban tartottak a szikszói Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola diákjai  vettek részt.

Az idei verseny már a hatodik  a sorban , amelyet a Cseh Károly költő, műfordító tiszteletére szerveznek, aki  bár Borsodgeszten született, és utolsó évtizedeit Mezőkövesden töltötte, mégis ezer szállal kötődik Abaújhoz. Füzesséri József Szikszó polgármestere arról beszélt, számtalan személyes élmény köti a költőhöz, akivel egy időszakban együtt is dolgozott. Úgy véli a vers szeretete az emberek életét jobbá tudja tenni. Ezért is büszkeség Szikszó számára, hogy a helyi iskolások évről évre részt vesznek ezen a rendezvényen, ezzel is fejet hajtva Cseh Károly öröksége előtt. Külön köszönetét fejezte ki a partnerségért a Szent Márton Katolikus Gimnázium és Általános Iskola  vezetésének és a felkészítő tanároknak.

A zsűri elnökének újra Ötvös Éva színművészt, előadóművészt kérték fel. A zsűrizésben részt vett Cseh Károly özvegye, Csehné Bódi Etelka és Szikszó alpolgármestere, Takács Lászlóné valamint Érsekcsanádi  István  nyugalmazott középiskolai magyar tanár.

A diákokat két kategóriában jutalmazták. Az első kategóriában a 7-8 osztályosok versenyeztek, míg a második kategóriában a gimnazisták mérték össze tehetségüket.

A díjazottak a következőek :

I. kategória:

1. Zsolnai Luca

2. Tóth Panna

3. Kulcsár Dominik

Külön díjas : Sallai Eszter

II. kategória:

1. Tóth Zsombor

2. Kádas Dorottya

3. Lengyel Dorina

Különdíjas : Gunya Réka

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek