2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Castrum Bene vándorgyűlés
royal_magazin_PNG

Castrum Bene vándorgyűlés

2011. május 6-8 között a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság és a Tokaji Önkormányzat közösen rendezi meg a tokaji Paulay Ede Színházban (Tokaj, Serház út 55) a Castrum Bene Egyesület XVII. vándorgyűlését.
A Castrum Bene Egyesület az 1989. évben Mátrafüreden tartott első tematikus középkori vártörténeti konferencia után egy évvel alakult meg, azzal a céllal, hogy az erődítésekkel foglalkozó régészeknek, történészeknek, művészettörténészeknek és érdeklődő laikusoknak legyen egy olyan fóruma, ahol megismerhetik egymás új kutatási eredményeit és ismereteiket kicserélhetik egymással.
1994-ig négy tanácskozás zajlott le hazánkban, majd a konferencia átlépte a határokat, a következő öt külföldön (Lengyelország -1996, Csehország – 1998, Szlovákia – 2000, Ausztria, 2003, Csehország – 2005) került megrendezésre. 2007-ben az erdélyi Nagyszeben adott otthont a nemzetközi tanácskozásnak, hogy azután 2009-ben, pontosan húsz évvel az első rendezvény után ismét a Mátrába térjen vissza.
1995-ben döntött az egyesület vezetősége a nemzetközi konferenciák mellett egy rendszeres hazai vándorgyűlés megszervezéséről, mely a fentiek mellett immár több mint tíz éve módot ad egy adott vidék erődítményeinek felkeresésére is.
Az eddigi vándorgyűlések témái:
1995 Simontornya – Várak a középkor végén
1996 Egervár – Várak a középkori határvidéken
1997 Sárospatak – A torony a várépítészetben
1998 Székesfehérvár – Török várak a Dunántúlon
1999 Gyula – Élet a várban
2000 Eger – A 13. század várai
2001 Keszthely – Korai várépítészet a Kárpát-medencében
2002 Visegrád – Paloták, kastélyok, udvarházak
2003 Vaja – A várkutatás módszerei
2004 Miskolc – 14. századi királyi rezidenciák
2005 Salgótarján-Salgóbánya – Hadiépítészet Mohácstól a Rákóczi-szabadságharcig
2006 Győr – A várkutatás írott és képi forrásai
2007 Kőszeg – Korai várépítészet a Nyugat-Dunántúlon
2008 Sárospatak – Várak grafikai ábrázolása
2009 Visegrád – Központok a XI. századi Magyarországon
2010 Bánd – Terminológia és tipológia a magyar várkutatásban
Az egyesület vezetősége a vándorgyűlésekre kezdettől fogva szinte minden évben túravezetőt állított össze az adott alkalommal felkeresett várakról. Majd 2000-től kezdve elkészítette a Castrum Bene Hírlevelet, melyben az elmúlt év várkutatásairól szóló beszámolók mellett a legfontosabb szakmai hírek és információk találhatók meg. Tagjaink itt olvashatták a legújabban megjelent várpublikációk és várakkal kapcsolatos munkák recenzióját is, ezenkívül bemutatkozások, szakmai viták gazdagítják az oldalakat. A Castrum Bene Hírlevélhez tartozott ettől kezdve a Túravezető, mely az adott vándorgyűlés kirándulásain szereplő várak, erődítések bemutatását tartalmazta képekkel és alaprajzokkal. Az eddigi túravezetők és hírlevek jelen honlapunkon is megtalálhatóak. 2005-től 2008-ig a Historiaantik Könyvesház Kiadóval együttműködve, már CASTRUM néven, nyomatott formában jelenik meg a tudományos közleményeket is tartalmazó hírlevelünk, amelyet 2009-től már maga az egyesület ad ki. A korábbi hírlevelek felkerültek honlapunkra, a CASTRUM menüpontról anyaguk letölthető. Az újabb számokat előreláthatólag nyomatott formában történt megjelenésük után egy évvel tesszük közzé a honlapon.
A Castrum Bene Egyesület a májusi háromnapos vándorgyűlésein kívül egy őszi egynapos visegrádi konferencián is lehetőséget kíván biztosítani az erődítésekkel foglalkozók számára a találkozásra és az információcserére. 1997-ben a visegrádi kutatások bemutatására, 2003-ban Sándorfi György várkutató halálának 10. évfordulóján, 2004-ben a várkutatás újabb eredményei kapcsán gyűltek össze az egyesület tagjai Visegrádon. 2005-ben Gerő Lászlóról emlékeztünk meg, 2006-ban ismét kutatási beszámolókra került sor, 2007-ben a várhelyreállításokról-kiépítésekről tartottunk vitanapot. 2008-ban a Mátyás-kor várépítészetéről hangzottak el előadások.
Célul tűztük ki a magyarországi vártopográfia létrehozását, melynek egyes kötetei egy-egy megye őskori és középkori erődítményeit gyűjtik össze. 2007-ben megjelent Borsod-Abaúj-Zemplén megye erősségeinek feldolgozása, 2009 őszén lát napvilágot a Heves megyét bemutató kötet, majd Fejér és Nógrád feldolgozását tervezzük. Sorozatot indítottunk jeles várkutatóink tiszteletére is, így 2006-ban Nováki Gyulát, 2008-ban Koppány Tibort köszöntöttük 80. születésnapján egy-egy, a Historiaantik Könyvesházzal közösen megjelentetett, a vár- és kastélykutatás legújabb eredményeit bemutató tanulmánykötettel.
Az egyesület hivatalos székhelye: Mátyás Király Múzeum, 2025 Visegrád, Fő u. 23.
Az egyesület 2008-ban négy évre megválasztott vezetősége:
Feld István elnök (ELTE Régészettudományi Intézet)
Terei György titkár (Budapesti Történeti Múzeum)
Buzás Gergely (MNM Mátyás Király Múzeum Visegrád)
Domokos György (Hadtörténeti Intézet)
Elérhetőség: info@castrumbene.hu

A Castrum Bene Egyesület XVII. vándorgyűlésének programja:

Május 6., péntek:
14.00 – 16.00        Előadások a megye és a tokaji vár kutatásáról
Szörényi Gábor: Várkutatás Borsod-Abaúj-Zemplén Megyében
Horváth Richárd: Tokaj és a Szapolyaiak
Kenyeres István: A tokaji vár élelmezése a 16. század második felében, avagy tokaji bort ittak-e a tokaji katonák?
Domonkos György: Tokaj 16-17. századi ábrázolásai.
16.30. Hajókirándulással összekötött látogatás a tokaji vár maradványaihoz
Vezet: Makoldi Miklós
Utána: fogadás a Városi Múzeumban

Május 7. szombat
9.00-12.00. Előadások a 16-17. századi várakról és erősségekről
Kelenik József: Végvár és stratégia: a végvári rendszer helye és szerepe az ország védelmében
Hegyi Klára: A török végvárrendszer
Czigány István: A Tiszahát várai és katonasága
Tolnai Gergely: A palánkvárak szerkezetéről és építési módjairól

14.00-16.00 Előadások a 16-17. századi várakról és erősségekről
Bagi Zoltán: Lambert Lambion és Szeged
Szvitek Róbert: Kiskomárom végvár építéstörténete
Tomka Gábor: Szendrő várai
Kovács Gyöngyi(-Rózsás Márton-Éder Katalin-Gál Erika-Sümegi Pál): 100 év az oszmán birodalom peremén – egy Dráva menti török palánkvár
16.00-17.00 Az egyesület éves közgyűlése

16.30 Autóbuszos tanulmányút a szabolcsi ispánsági várhoz

Május 8., vasárnap
Autóbuszos tanulmányút a Sátoraljaújhely – Golop – Monok – Szerencs útvonalon az újhelyi várásatás és a késő reneszánsz kastélyok megtekintésére.
Indulás: 8.00 órakor.

A Vándorgyűlés szervezője:
Szörényi Gábor (20/250-2756)
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Múzeumi Igazgatóság Régészeti Osztályának, osztályvezetője

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!