2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Boldogabbak azok a családok, amelyek többet játszanak,
royal_magazin_PNG

Boldogabbak azok a családok, amelyek többet játszanak,

Boldogabbak azok a családok, amelyek többet játszanak, azonban még a gyerekek is azt állítják, hogy olykor túl elfoglaltak játszani

A játék amellett, hogy közelebb hozza egymáshoz a családokat, boldogabbá és nyugodtabbá is teszi őket. A LEGO® Csoport legújabb tanulmánya szerint azonban a családok 38 százaléka elismeri, hogy komoly gondot jelent mind a gyerekek, mind a felnőttek számára, hogy a mindennapi teendőik közepette időt szakítsanak a játékra.

A LEGO® “Játssz Jól! Jelentése” elkészítése során 9 országból 13.000 szülőt és gyereket vizsgáltak, hogy megértsék, milyen szerepet tölt be a játék ma a családok életében és hogy beszédtémává tegyék a játék fontosságát.

A kutatás kimutatta, hogy erős kapcsolat van a játékkal eltöltött idő és a családi boldogság között. Ott, ahol egy héten öt, vagy annál is több órát szentelnek a játéknak, tízből kilenc család – a megkérdezettek 88 százaléka – vallotta magát boldognak, míg azok, akik öt óránál kevesebbet fordítanak a játékidőre, csupán 75 százalékban látták magukat boldognak.

A játékra szánt idő drasztikusan lerövidült, a megkérdezett családok egyharmada (30 százaléka) szán öt óránál kevesebbet a játékra, míg 10 százalékuk két óránál is kevesebbet játszik.

Azonban még akkor is, amikor a családok időt szentelnek a játéknak, a szülők 61 százaléka bevallotta, hogy a figyelmüket gyakran elterelik a munkahelyi gondok, a ház körüli teendők és a mindig kéznél levő okostelefonok.  Aggasztó, hogy ötből egy gyerek (17 %) állítja, hogy túl elfoglalt, hogy időt szakítson a játékra, és a megkérdezett gyerekek 81 százaléka azt kívánja, bárcsak többet játszhatna a szülőkkel.  

A családszakértő és író Jessica Joelle Alexander így nyilatkozott: “A közös játék a családi élet egyik alapköve. A modern életvitel mellett azonban, amely az eddigieknél is nagyobb hangsúlyt fektet a hagyományos oktatásra és a strukturált tevékenységekre, könnyű elfeledkezni arról, hogy időt szakítsunk a kikapcsolódásra. Tekintettel arra, hogy a játék milyen pozitív hatással van az életünkre, mindenkinek kötelező házi feladat lenne időt szakítani erre a fajta kikapcsolódásra.”
A kutatás által kirajzolódik egy generációs átalakulás a játékfolyamat mintázatában, ezzel együtt pedig egy, a változásokat övező általános aggodalom is felüti a fejét.  Míg a szülők továbbra is aggódnak a digitális játék biztonsága és társas kapcsolatokra gyakorolt hatásai miatt  – 88 százaléknak az online biztonság miatt vannak fenntartásai, 72 százalékuk pedig attól tart, hogy a technológia miatt a gyermekeik kevésbé lesznek képesek önállóan gondolkodni -, a kutatásból az is kiderül, hogy a következő generáció fog majd megtanítani mindannyiunkat arra, hogyan legyünk nyitottak a technológia által kínált lehetőségekre.   

A gyerekek maguk is úttörők az új típusú „könnyed játék” területén, ahol természetesen merülnek el a játékban, amely zökkenőmentesen ötvözi a valós világot a képzelettel és a digitális élményekkel. Számukra ez egyszerűen csak játék.

A tanulmány rávilágít arra, hogy a digitális szintek hozzáadása nem megy a hagyományos, közös játék rovására, hiszen a legtöbb gyermek (81 %) továbbra is szívesebben játszik a szüleivel, mint egyedül, valamint négyből hárman (72 %) inkább játszanak egy szobában a barátaikkal, mint online.

Aggodalmaik ellenére a szülők azonban hajlandóságot mutatnak arra, hogy alkalmazkodjanak gyermekük gondolkodásmódjához, ezt támasztja alá, hogy több mint a megkérdezettek fele (59 %) hisz abban, hogy a technológia képes közelebb hozni a családot, emellett négyből hárman (77 %) gondolják úgy, hogy a digitális játék lehet kreatív.

Dr. Elena Hoicka, a Bristoli Egyetem pedagógiai pszichológia adjunktusa elmondta: „Míg sok szülő úgy érzi, hogy az, hogy gyermeke előnyben részesíti a digitális játékot, útjába áll annak, amit ők jobbnak tartanak, jellemzően a több hagyományos tevékenységnek, az igazság az, hogy a kettő nem feltétlenül kell, hogy kizárja egymást. A korábbi generációkhoz képest a gyerekek ma a digitális és a valós világra egy nagy egység részeként, egy összekapcsolt játéktérként tekintenek. Ahhoz, hogy a legtöbbet lehessen kihozni a közös játékidőből, a szülőknek is el kell sajátítaniuk ezt az átfogó gondolkodásmódot.”

A játék ereje, amely segíti a gyerekeket a tanulásban, a szülők számára vitathatatlan. Szinte mindenki (95 %) hiszi, hogy a játék elengedhetetlen a gyerekek jóllétéhez, valamint, hogy létfontosságú eszköz a tanulásban. Ötből négyen (82 %) gondolják úgy, hogy azok a gyerekek, akik többet tanulnak, sikeresebbek lesznek jövőbeli tanulmányaik és munkájuk során.”

A szülők a játékos tanulást (76%) szintén az első számú oktatási módszernek tartják, megelőzve a könyvolvasást (67%), az osztálytermi tanítást (55%), a barátokkal történő interakciót (65%), valamint az interneten való böngészést (22%). Ennél is fontosabb, hogy ötből négy (83%) gyerek értett egyet azzal, hogy könnyebben tanul, ha játék is van a dologban.

A felnőttek és a gyerekek egyaránt érzik a közös játék előnyeit. A szülők azt mondják, hogy a játék saját jóllétük (91%) és boldogságuk (72%) szempontjából is jó, továbbá segíti őket, hogy nyugodtabbak legyenek (86%) és közelebb érezzék magukat a gyermekükhöz (64%). Majdnem az összes megkérdezett gyerek azt mondja, a játék boldoggá teszi őket (93%) és segít ellazulni egy hosszú iskolai nap után (87%).

A megállapítások mentén a tanulmány 10 főelvet ajánl a családok figyelmébe a közös játékhoz. Ezek közé tartozik a kevésbé strukturált játék ösztönzése, hibák felvállalása, és a ház körüli feladatok játékossá tétele.

Julia Goldin, a LEGO Csoport marketingvezetője szerint: „A játék szépsége az, hogy generációról generációra fejlődik, változik, a játék pozitív hatásai mégis örök érvényűek. A tanulmány alátámasztja, hogy a digitalizáció még önfeledtebb játékot tesz lehetővé. Tovább fogunk dolgozni a LEGO játékélmény fejlesztésén azáltal, hogy a gyerekek digitális és való világbeli élményeit tökéletes egységgé úgy, hogy továbbra is élvezhessék a játékos tanulás előnyeit. A játék továbbra is elengedhetetlen fontosságú a gyerekek fejlődése szempontjából, és ebben a mi szerepünk az, hogy segítünk a szülőknek abban, hogy a lehető legjobb játékélménnyel gazdagítsák gyermekeiket és megőrizzék, előnyben részesítsék a játékidőt.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!