2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Betekintés egy tantermi előadásba – Diákokat fogadott a Miskolci Nemzeti Színház a Magyar Dráma Napja alkalmából

Betekintés egy tantermi előadásba – Diákokat fogadott a Miskolci Nemzeti Színház a Magyar Dráma Napja alkalmából

A Miskolci Nemzeti Színház idén is beavató előadásra várta a diákokat a Magyar Dráma Napja alkalmából, akik ezúttal idei évadunk tantermi előadásának próbájára leshettek be Sényi Fanni dramaturg segítségével, aki a fiataloknak szóló kortárs magyar dráma szerzője.

A Fráter György Katolikus Gimnázium és Kollégium tanulói érkeztek pénteken a miskolci teátrumba, hogy megismerkedjenek egy kortárs magyar dráma születésének körülményeivel. Új évadunk tantermi előadását Sényi Fanni írta, rendezője Szőcs Artur. Az első szerelemről szóló darab három szereplője Mészöly Anna, Feczesin Kristóf és Horváth Alexandra. Az M. A. naplója című produkció lehetőséget ad arra, hogy a fiatalok a színház segítségével beszéljenek a témáról, és megvitassák a szereplőkkel fiatal koruk meghatározó élményeit.

A diákok ezúttal egy részletet láthattak a készülő előadásból, melynek középpontjában az iskolai osztályon belüli különbözőségek és az első szerelem állnak. A jelenet után a színészek arról beszélgettek a tanulókkal, hogyan jelenik meg egy osztályközösségben a kívülállóság, mi tesz valakit „különccé.” Erről a kortárs témáról pedig az ifjú közönség is sokat tudott mesélni: kialakulhat-e barátság, szerelem két olyan ember között, akik egy osztályba járnak, mégis külön „klikkbe,” csoportba tartoznak?

Sényi Fanni elmondta, hogy saját tapasztalataiból merítette az ötletet az M. A. naplójához, azt próbálta vizsgálni, a fiatalok hova menekülnek hétköznapi problémáik elől. A színészek beszámoltak arról, hogy saját élményeikből és személyiségükből is merítettek karaktereik megformálásához. Feczesin Kristóf, aki dráma tagozatos osztályba járt, kifejtette, szerinte a drámapedagógia sokat segíthet a befogadáson. – Kommunikációra és nyitottságra tanít, ami által megtanulhatjuk, hogyan legyünk elfogadóbbak egy közösségen belül – mesélte. Mészöly Anna megemlítette, hogy olykor még mindig ír naplót, úgy érzi, jó néha leírni mindazt, ami történik velünk.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Ilyen egy jó szakmunkás
A szakmunkás egy adott szakma képviselője, aki képesítéssel és képzettséggel rendelkezik az adott területen. Gyakran fizikai munkát végez, amely során…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp