2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Kultúra » Adomány Kárpátaljára – gyűjtés a Könyvtéren

Adomány Kárpátaljára – gyűjtés a Könyvtéren

Könyveket ajánl fel kárpátaljai iskolák és más intézmények számára a miskolci II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár. Egyben hívnak mindenkit, társuljon könyvheti kezdeményezésükhöz, vigyék el az Erzsébet térre június 3–6. között saját könyvfelajánlásukat, vagy vegyék meg azt a helyszínen! A pénz- és könyvadományokat a Vöröskereszt juttatja el a Beregszászi járásba.
Az év minden időszakában érkeznek határon túli művészek a könyvtárba, és szinte minden alkalommal vendégei az Ünnepi Könyvhét rendezvényeinek is. Most azonban változott a helyzet, ezért a könyvtár küldi a könyvünnep adományait a nehéz helyzetbe került kárpátaljai magyaroknak.
– Könyvtárunk szoros kapcsolatban áll a felvidéki, kárpátaljai, erdélyi irodalmi, művészeti élet képviselőivel, ezért is természetes számunkra, hogy lehetőségeinkhez mérten igyekszünk segíteni – mondta a kezdeményezésről dr. Prókai Margit igazgató. – Adománygyűjtő akciónkat a Könyvhétre időzítjük, amit nemcsak az indokol, hogy a rendezvény négy napja alatt sokan megfordulnak a Könyvtéren, így többeket meg tudunk szólítani kezdeményezésünkkel, hanem az is, hogy erre az időszakra esik június 4., a nemzeti összetartozás napja – tette hozzá.
Az adományok gyűjtésében a Vöröskereszt megyei szervezete segíti a könyvtárat. A Könyvtéren (Erzsébet tér) folyamatosan jelen lesznek a segélyszervezet önkéntesei. Ők fogadják a pénz- és könyvadományokat, és ők is juttatják majd el a Beregszászi járásba.
– Kárpátalja a schengeni határ túloldalán fekszik, nagyon hosszadalmas és bonyolult vámeljáráson kellene átesnie minden más adománynak, ezért a pénz- és könyvadomány eljuttatását tudjuk vállalni. A pénzadományból ott helyben meg tudunk vásárolni minden élelmiszert, amire szükség van – mondta a részletekről a Vöröskereszt megyei szervezetének igazgatója, Grubert Roland.
A könyvadományok között elsősorban szépirodalmi művekre, érvényes tartalmú kézikönyvekre számít a könyvtár, ami támogathatja a kárpátaljai magyar iskolák, kulturális intézmények munkáját.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp