Biztosan mindenki látta már legalább egyszer azt a szituációt, amelyben az állattartók emberi lényekként bánnak a kedvenceikkel – amibe az egyenrangú féllel való kommunikáció is beletartozik. Mindezt a szkeptikusok és laikusok csak legyintenek, s holmi hóbortnak, túlbuzgó rajongásnak tekintik; pedig utóbbiak nagyon is értő teremtmények, még ha nem is beszélik a mi nyelvünket. A lótréner Monty Roberts Az igazi suttogó című könyvében (is) bizonyságot tesz a paripákkal kapcsolatos suttogó jártasságáról – aminek köszönhetően igazán gyönyörű és bensőséges kapcsolatot képes velük kialakítani és ápolni.
Hétköznapi emberként talán fel sem foghatjuk, micsoda ajándék érteni az állatokhoz, hiszen a tág értelemben vett kapcsolatok egy egészen új dimenzióját, spektrumát tárja fel. Megtanulni a nyelvükön, kiismerni viselkedésüket nem egyszerű, viszont ezután minden magától értetődő a velük folytatott kommunikáció során – s igazzá válik a mondás: ember és állattársa fél „szavakból” is megértik egymást, miközben erős, elválaszthatatlan kötelék köti össze őket.
A farmercsaládba született Monty Roberts mindezt idejekorán megtanulta: már kétéves korában nyeregbe pattant (mondhatni, lóháton született), tizenhárom évesen pedig már – felnőtteket megszégyenítően – hetekig élt egyedül a nevadai fennsíkon a kemény időjárási viszontagságok mellett és ellenére, hogy megfigyelje a vadonélő musztángokat. Kitartásának gyümölcse az ún. Equus-módszerben érett be: a lovak nyelvére épülő egyedi csatlakozási módszerében, amellyel egy rendkívül állatbarát metódus, mert erőszak nélkül lehet lovakat idomítani. Segítségével képes egy teljesen vad lovat rábírni, hogy fogadja el a nyerget, a gyeplőt és a lovast – összesen fél óra leforgása alatt. Részben erről szól könyve is.
Másrészt, az úgymond szárazabb, tankönyvszerű részen kívül személyes tapasztalatait, élményeit is megosztja az olvasóval, melyek örökre megváltoztatták az életét. Olyan nonverbális kommunikációs képességekre és megértésre tett szert, amelyek az emberközi kapcsolatokra is transzferálhatóak. Megmutatja, hogy olykor a nem hallható közlésmód fajsúlyosabb, erősebb – amely bárki számára ugyanúgy elérhető, aki egy kicsit is hajlandó hallgatni. Ezenfelül beszél még életútjáról is: a kaliforniai rodeós időszakáról, az erőszakos (szintén lótréner) apjáról – aki képtelen volt elfogadni fia nem hagyományos módszerét –, a Jean Deanhez fűződő barátságáról, a lovas trénerek szakmai közösségébe való befogadásáért folytatott küzdelméről, vagy a II. Erzsébetnek tartott bemutatójáról.
Gyakran lehet hallani-olvasni arról, hogy a háziállatok javítják az emberek életminőségét. És ha nem is sikerül Monty Robertsnek meggyőzni minden olvasót az ember-állat közötti kapcsolat valódiságáról, tapinthatóságáról, akkor is gazdagabbak lehetünk egy különleges hivatású ember érdekes életének leírt tapasztalataival.
