2024. 06. 13. csütörtök

Antal, Anett
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Kultúra
  • »
  • „A színpad a vásznam, a táncosok pedig a festékem” – amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett

„A színpad a vásznam, a táncosok pedig a festékem” – amerikai koreográfussal dolgozik a Miskolci Balett

Garrett Smith amerikai koreográfus január 7-12 között tart egyhetes kurzust a Miskolci Balett táncosainak. A táncművész szinte egész Európát és Amerikát is bejárta, színházunkba Kozma Attila meghívására érkezett.

Az Egyesült Államokban született táncművész, koreográfus az évek során számos elismerést szerzett. 13 évesen a New York City Táncszövetség versenyének győztese lett, 16 évesen a Kiemelkedő Férfi Ifjúsági Táncos címet kapta meg, ezenkívül egyike volt azon 20 kiválasztott diáknak, akik elnyerték a művészeti Miniszteri Ösztöndíjat. A 2002-es nyári olimpiai játékok nyitó ceremóniájában is részt vett, a Norvég Nemzeti Balett, a Houston Balett, a New York City Balett társulatait is megjárta már, 2009-ben és 2014-ben koreográfusi munkáját is rangos elismerésekkel jutalmazták. A Norvég Nemzeti Balettben, majd Moszkvában, a Bolsoj Balettal volt alkalma dolgozni, ezután döntött úgy, hogy szabadúszó koreográfusként folytatja munkáját.
Mozgalmas időszak elé néz: koreográfiát készít majd Kanadában, Norvégiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban is.
„Tehetséges, fiatal, ambiciózus koreográfus” – így jellemezte Kozma Attila Garrett Smith-t. – Szerencsénk van, hiszen pont az előbb említett tulajdonságai miatt, néhány éven belül már nem biztos, hogy el tudtuk volna csábítani Miskolcra – mondja a Miskolci Balett művészeti vezetője.
– Fontos, hogy fejlődjünk, hogy új színt vigyünk az együttes életébe, ezért keresünk olyan koreográfusokat, akik különböző stílusokat képviselnek – részletezi Kozma Attila. Mint mondja, cél, hogy a táncosok ne csak mozgásstílusokban legyenek sokszínűek, hanem a gondolkodásmódban, a kivitelezésben is.
Az elmúlt hét hetet Moszkvában töltötte Garrett Smith, ahol A hattyúk tava egy új, különleges produkcióján dolgoztak, színpadon és jégen egyaránt többek között Jevgenyij Pljuscsenko jégtánc-világbajnokkal. A miskolci táncosoknak most kreativitást szeretne adni. – Arra próbálunk fókuszálni, hogy mást csináljanak, mint az évad során; sok improvizációt viszünk a gyakorlatokba, azt tanítom nekik, hogyan tudják „manipulálni” mindazt, amit már eddig tudnak – fejti ki a koreográfus.
Fontosnak tartja, hogy manapság a művészek sokoldalúak legyenek a táncban, hogy nyitottak legyenek több stílus felé, és össze tudják ezeket hangolni.
A koreográfusi hivatást a festészethez hasonlítja, ahol a színpad a vászon, a táncosok pedig a festék. – Szerintem erről szól a művészet: azt használni, ami előtted van. A legfontosabb számomra pedig az, hogy valami közös jöjjön létre, ami részben belőlük, részben pedig belőlem fakad – fejti ki a koreográfus.
– A miskolci táncosok csodás „mozgók.” Nem a skatulyán belül gondolkodnak, és ez rendkívüli! Már a második napon úgy éreztem, hogy sokkal intimebb és nyitottabb az, amit csinálunk, határozottan jó irányba haladunk – magyarázza. Hozzáteszi, a táncosok hozzáállása elengedhetetlen, hiszen emberekkel dolgozik, és mindvégig kapcsolatot kell velük tartania. – A nyitottság a legeslegfontosabb. Egy alkalommal azt a feladatot adtam nekik, hogy egy üveggel úgy táncoljanak, mintha az nem egy élettelen tárgy lenne, hanem a partnerük – avat be a részletekbe Garrett Smith. Mint mondja, ezeken a feladatokon keresztül ő is látja a táncosok hozzáállását, az érzelmeiket, hogy mennyire nyitottak arra, amit átadhat nekik.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …