2021. 09. 19. vasárnap

Vilhelmina
1 EUR 351 HUF
1 GBP 412 HUF

A matyó stílusikon

A Hímezz magyarra program szervezői azért döntöttek úgy, hogy kisfilmmel indulnak az V. Kulturális Filmek Fesztiváljának versenyén, Szatmárcsekén, mert a Görgey Zsuzsa által elnökölt Magyarok Európában Egyesület munkacsoportjának megalakulásával szinte egyidejűleg fedezték fel a mezőkövesdi Takács István (1901-1985) freskófestő, festőművész és divattervező munkáit.

Radványi Katalin  idegenforgalmi szakember, a program ötletgazdájának, Szöőr Annának a személyes tanácsadója nem egyszer járt többek között olasz vendégeivel az Egri Székesegyházban anélkül, hogy bárki megemlítette volna, hogy ott a templomfestő egyházi ábrázolásai láthatóak, pedig 290 hazai templom őrzi a Takács-freskókat.

“Takács István művészete szinte értelmezhetetlen az absztrakt- kortárs képzőművészet által eluralt művészeti palettán” – mondja a mezőkövesdi Tóth István dokumentarista, a Matyó stílusikon című kisfilm alkotója.

“Sem nem reneszánsz, sem nem barokk utánérzést élünk át a művei láttán, hanem, kissé merészen fogalmazva bár, de kijelenthetjük, hogy magát a matyót  varázsolta a  falakon, vásznakon  és a ruhákon önálló képzőművészeti, divattörténeti  stílusirányzattá” – folytatta Tóth István.

“Ritka az olyan freskófestő, festőművész, aki divattervező is egyben”- egészítette ki Szöőr Anna a dokumentarista gondolatmenetét.” Amikor Árvai Erzsébet, a Hímezz magyarra program szakmai vezetője először meghívott a Mezőkövesden található Takács István Gyűjteménybe, nem hittem a szememnek a divatterem láttán. A matyó madonna és  családábrázolások , valamint megannyi egyházi témájú festményben való gyönyörködés után elámultam a az urbánus ízlésvilágot tükröző, ámde népi motívumokkal díszített ruhaterveken. A Szeleczky Zita emlékév szervezőjeként azóta is kutatom, hogy melyik ruhát viselhette ezek közül a gyönyörű színésznő, hiszen Takács István a negyvenes években készítette el a divatterveit.

Az utolsó polihisztorok egyikeként számon tartott  keresztény művész életművét Lackó Pető  Mihály művész-tanár  gondozza szívvel-lélekkel a Takács István Alapítvány kuratóriumi elnökeként.

A Matyó stílusikon c. kisfilm célja, hogy minél többen ellátogassanak Mezőkövesdre, hogy megismerjék a  gyűjteményt, valamint a Szent László templomot, amelynek falain a  kereszténység találkozik a népkultúrával a festőzseni stílusirányzattá varázsolt matyó megközelítésében.

“Tóth István Matyó stílusikon c kisfilmje  döntőbe került az V. Kulturális Filmek Fesztiváljának versenyén. Ahhoz, hogy minél többen megismerjék a  freskófestő, festőművész és divattervező munkásságát, kérjük tekintse meg az alkotást , majd  “lájkolja”  a Tudósítók.hu oldalon található Matyó stílusikon c. kisfilmet!” kéri Szöőr Anna, a Hímezz magyarra program ötletgazdája.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Share on facebook
Facebook

Kapcsolódó cikkek

Nincs még egy olyan megyeszékhely az országban, ahol ennyi nagy múltú felnőttképzéssel foglalkozó cég működne, mint Miskolcon – hangzott el a Miskolci…
Így tehetünk a jobb közérzetért és a jobb jegyekért Elkezdődött az iskola, ami a szülőknek és a gyerekeknek egyaránt kihívás. Ilyenkor kicsit jobba…

További cikkek

A mai napon elindult az ellenzéki előválasztás, pontosabban elindult volna, de ahogyan az OEVB meglehetősen szépítve fogalmazott „a változást akaró vá…

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum