2024. 07. 20. szombat

Illés
1 EUR 391 HUF
1 GBP 464 HUF

A kövesdi rendvédelem múltja

Rendőrségi egyenruhák, sapkák, jelvények, fegyverek, irodai és híradástechnikai eszközök, valamint különböző dokumentumok a csendőrség korszakától egészen napjainkig – mindezen anyagot a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság történetét bemutató kiállítás keretében tekinthetik meg az érdeklődők, amely augusztus 24-én nyílt meg Mezőkövesden, a Közösségi Ház emeleti termében.

Mezőkövesd település közrend-közbiztonsága felett a XIX. század végétől Mezőkövesd nagyközség rendőrsége és a Magyar Királyi Csendőrség együttesen őrködött. Azonban az ekkor működő rendőrség szervezete nem hasonlított a rendőrség mai arculatához. Mezőkövesden a települési rendőrség mellett 1882-től kezdődően a Magyar Királyi Csendőrség Mezőkövesdi Csendőrőrse is megkezdte működését. A csendőrlaktanya már 1888-ban is a mostani Egri út 2. szám alatti épületben működött, majd 1921-22-ben a régi kistemplom mellett kapott helyet, de 1930-tól újra visszaköltöztek az Egri u. 2. szám alá. A csendőrség fennállása alatt, valamint a II. Világháború után számos változás ment véghez. A folyamatos névváltozás és átalakulások után 1983 óta működik a jelenlegi formájában, mint a Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Mezőkövesdi Rendőrkapitánysága. A kövesdi kapitányság illetékességi területe 23 települést és több mint 40 ezer lakost foglal magába. A rendőrkapitányság épülete a mai arculatát 1985-ben kapta meg a kétéves átépítést követően. Azonban az ingatlan korszerűsítése, fejlesztése az évek során folyamatosan történt. 2006-tól a kapitányság az őrsöket is beleszámítva 10 gépjármű tárolására alkalmas garázzsal és 14 gépjárművel, 1 kisbusszal rendelkezik.
1974-től 80-ig Tóth Lajos rendőr alezredes volt a kapitányságvezető. Őt a sorban 1983-ig dr. Sárközi Ferenc rendőr dandártábornok, majd 1983 és 89 között dr. Tuza László rendőr dandártábornok követett. 1989-ben és ’90-ben a kapitányság irányítását Hallai Imre alezredes, míg 1990-1991-ig Szobonya József alezredes látta el. 1991- 1994 között Nyári István rendőr őrnagy vezette a mezőkövesdi egyenruhások munkáját. 1994-től 2010 novemberéig pedig dr. Vasas László rendőr alezredes teljesített szolgálatot a kapitányság élén.
E nagy múltú kapitányság múltját mutatja be tárgyakban, képekben, dokumentumokon keresztül a Közösségi Házban augusztus 24-én megnyílt kiállítás. A tárlat elején Szerencsi Árpád rendőr alezredes, kapitányságvezető köszöntötte a megjelenteket.
„A kiállítás ötlete akkor fogalmazódott meg bennem, amikor Kovács István irodájába beléptem, és megláttam a helyiség falán egy 1951-es dokumentumot, amelyet érdeklődve olvastam. Ekkor vetettem fel annak az ötletét, hogy jó lenne részletesebben foglalkozni azzal, hogy a kövesdi kapitányságnak mi a története. Ez a felvetésem egy lavinát indított el, hiszen Kovács István egyre inkább beleásta magát a gyűjtőmunkába, amelyben Zelei Istvánné főmunkatárs, közalkalmazott is rengeteget segített. Ennek a kutatómunkának az eredménye ez a tárlat, valamint a jövőre nézve tervezzük, hogy könyv formájában is megörökítjük a rendőrkapitányságunk múltját” – mondta el Szerencsi Árpád.
A megnyitón Kovács István rendőr százados, közlekedésrendészeti fővizsgáló ismertette a kiállítást. A bemutatott tárgyak között láthatóak a különböző időszakokból való ruházatok, felszerelések, eszközök, régi bútordarabok, archív fényképek és régi dokumentumok. E kiállított tárgyaknak köszönhetően a kiállítást megtekintő érdeklődő előtt szinte megelevenedik a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság múltja, története.
A kiállítás színvonalát emelte Csetneki Zsolt rendőr alezredes, a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság Igazgatásrendészeti Osztály vezetőjének rendőrségi egyenruha gyűjteménye.
A kiállítást Tállai András, a Belügyminisztérium önkormányzati államtitkára nyitotta meg, aki kiemelte, hogy a most összegyűjtött és kiállított anyagnak hiánypótló szerepe van, hiszen ennek segítségével a mezőkövesdiek, az érdeklődők megismerhetik a rendőrkapitányságuk történetét, láthatják annak több évtizedes fejlődését, átalakítását.
A rendezvény fővédnöke dr. Vereckei Csaba rendőr dandártábornok, megyei főkapitány volt, aki szintén üdvözölte a mezőkövesdi kollégáinak ez irányú kezdeményezését.
A tárlaton a város nevében Vámos Zoltán alpolgármester mondott köszöntőt, aki beszédében elmondta, hogy a város és a rendőrség között szoros az együttműködés, hiszen a rendőrkapitányság a mindennapi rendőri munka mellett a település rendezvényein is részt vesznek, ezzel segítve az Önkormányzat munkáját.
A folyamatosan bővülő történelmi anyag a tervek szerint a jövőben a Mezőkövesdi Rendőrkapitányságon kap majd helyet.
A Rendőrkapitányság munkáját bemutató tárlat október 1-jéig tekinthető meg a Közösségi Ház emeleti termében.

M. Zs.

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek