Fináléjához érkezett Az emlékek őre könyvsorozat: A fiú című regénnyel végéhez ért annak a szín-és érzelemmentes életnek és társadalomnak a története, amelyet a kétszeres Newbery Medal díjas Lois Lowry tár az olvasó elé. Az olvasóközönség tágabb, mint azt elsőre sejtenénk, hiszen az eredetileg gyerekeknek szánt regények az idősebb korosztály körében is megállják a helyüket, ugyanis bizonyos jelentéstartalmakat- és rétegeket csak felnőtt(ebb), érettebb fejjel lehet felfedezni.
A sorozat megelőző három kötetében megismert történetszálak és a szereplők sorsa végül összefonódik, és sor kerül a jó és rossz közti végső összecsapásra. Vajon mi lesz a végkifejlet…? Ezúttal ez nem ironikus kérdés volt, hisz sok sablontörténettől eltérően Lowrynál sosem lehet tudni, mire számíthatunk a következő oldalon… De a vége helyett, melyet inkább magának fedezzen fel minden érdeklődő, lássuk A fiú kezdetét…
Amikor is a 14 (!) éves Claire sorsát, azaz annak egy, a jelentős részét követhetjük nyomon. A közösségben, ahol él, minden 12 éves lány és fiú megkapja egész életre szóló feladatát a bölcsek tanácsától. Claire 13 évesen „hordozóvá” válik: gyermekeknek kell életet adnia. Világra hozza egyetlen „termékét”: egy fiút. A szülés során történtek miatt elveszik őt a lánytól, s felmentik feladatai alól. Csakhogy nem várt fordulatként, a szabályok ellenére, egy láncszem egy hibája miatt nem feledkezik meg gyermekéről, s mindenre elszánt, hogy felkutassa fiát, kerüljön bármibe is.
Lowry a mély, megindító mondanivalóhoz kiváló érzékkel nyúlt, emellett remek írói stílusa olvasmányossá teszik műveit – azok szinte „etetik” magukat. Olvasva Az emlékek őre sorozatot, könnyen az élet mélyebben szántó kérdései felé terelődhetnek a gondolataink. Mivel az írónő komoly, már-már filozofikus kérdéseket feszeget, ezért a sorozat műfaji besorolása mint ifjúsági regény megtévesztő lehet. Annyiból nem, hogy fiataloknak is ajánlott, de az tény, hogy egyes mélységei csak az idősebb, már szülővé vált generáció számára érthetőbbek.
Az általa megalkotott falanszteri jellegű, utópisztikus világ tökéletes, de ez csak a felszín, s éppen ezért nem árt a dolgok mögé is nézni – hiszen ahogyan a mondás is tartja: nem mind arany, ami fénylik. Ráadásul többek között olyan témákat nyújt ezüsttálcán, mint az emberi szabadság kérdése, vagy épp a magunkért, családunkért és társadalmunkért való felelősség „megoszlásának” dilemmái. Mindegyik alkalmasak a már említett két korosztály közti megvitatásra, valamelyest áthidalva (ha nem is leküzdve) ezáltal a sajnos egyre inkább tátongó generációs szakadékot. És ha az általunk adott jellemzés esetleg száraznak tűnik is – higgyék el, nem az.
