2024. 07. 17. szerda

Endre, Elek
1 EUR 392 HUF
1 GBP 466 HUF

500 lufi emelkedik a magasba, álmokkal megtöltve

Évente 4000-5000 kézzel írt levelet és emailt kap a Mikulásgyár. A levelek nagy része novemberben és decemberben érkezik, ám idén a nyár folyamán is több tucat kérést juttattak el a karitatív szervezethez. Ezért a szervezők már szeptemberben megkezdik Közép-Európa egyik legnagyobb jótékonysági akciójának szervezését.


Számos kívánság érkezik az Őrangyalok Ligája postaládájába is. A Jövő Uniója Alapítvány által életre hívott különleges kezdeményezés célja, hogy hátrányos helyzetű, 7 és 14 év közötti gyerekeknek segítsen azzal, hogy valóra váltsa kívánságaikat.

A két szerveződés szeptembertől közösen is együttműködik azon, hogy minél több gyermek álma válhasson valóra.

„Úgy döntöttünk, hogy az eddig beérkezett leveleket “továbbítjuk” az Északi-sarkra. A gyerekek kéréseit 500 darab léggömb formájában a levegőbe engedve szeretnénk üzenni a Mikulásnak”, mondta Zsolnai Endre főszervező azon a játékos sajtótájékoztatón, amelyen bejelentették, hogy idén 12. alkalommal szervezik meg a jótékonysági eseményt.

A Mikulásgyár eddig csak tartós élelmiszert, tisztító-és tisztálkodási szereket, ruhákat, könyveket és játékokat gyűjtött, ám idéntől az Őrangyalok Ligája segítségével már olyan kéréseket is tud teljesíteni, amelyek jellegüknél fogva nem férnének el egy dobozban. Ebben a munkában a két kezdeményezés szorosan együttműködik majd.

Az akció szervezését a mai nappal kezdték meg. Az önkéntesek jelentkezését holnaptól várják. Mint azt Zsolnai Endre elmondta, tavaly minden eddigi rekordját megdöntötte a Mikulásgyár. Saját önkénteseinek száma meghaladta az ezerkétszázat. Volt, aki csak egy órát, mások több napon át dolgoztak az akcióban. 2015-ben rekord mennyiségű, csaknem 130.000  kiló ajándékot hoztak a Mikulásgyárba. Ezek szétosztását a Magyar Vöröskereszt végzi a Magyar Posta Logisztikával karöltve.

Az Őrangyalok az elmúlt 1 évben 29 egyéni és 15 csoportos álomnapot valósítottak meg több mint 40 helyszínen, melyeknek során közel 500 gyermeket sikerült bevonni a programba. ,,Voltak, akik közel kerülhettek álmaik szakmájához, eljuthattak egy rég vágyott helyre, vagy éppen találkozhattak példaképükkel” – mondta Tardi Tamás Ákos, kuratóriumi elnök.

A két szervezet célja megegyezik: segítenek a szegény sorsú gyermekeken. ,,Hazánkban közel negyed millió gyerek él hátrányos vagy halmozottan hátrányos helyzetű családban, közülük hétezren átmenetileg vagy tartósan gyermekotthonokban”, Tardi Tamás szerint ezeket a gyermekeket a most létrejött együttműködéssel könnyebben el fogják tudni érni, és több gyermek álma válhat valóra, akár az 56-osok terén is, a Mikulásgyár főhelyszínén.

500 lufiban, amelyet az ország több helyéről engednek majd fel, ilyen megavalósítandó álmok szerepelnek. 100 lufit most Budapestről küldenek a Mikulásnak, de a gyerekek küldhetnek majd üzeneteket például Alsóörsről, Balatonfüredről, Miskolcról, Sárvárról és Visegrádról is. A most levegőbe emelkedett kérések egy része olyan álom, amelynek megvalósítása nem pénz kérdése. Sok vidéki kisiskolás szeretne eljutni például egy-egy fővárosi múzeumba, vagy csak sétálni egyet a Duna partján. Mások példaképeikkel szeretnének találkozni, olimpikonokkal, színészekkel, zenészekkel. A két szervezet vezetői szerint mindez megvalósítható, pusztán összefogást, szervezést és önkéntes munkát igényel.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Kockázatos kereskedés
Az építőjáték-készletek iránti kereslet miatt jelentős e termékek internetes csatornákon szerveződő kereskedelme is. Fontos, hogy ha valaki nem megunt…