2022. 10. 2. vasárnap

Petra
1 EUR 422 HUF
1 GBP 478 HUF

Kozmetikai szaktanácsadás a kilenc évestől

Szégyen, nem szégyen bevallom, nagyon régen jártam kozmetikusnál. A krém valamelyik összetevőjére vagyok allergiás, évtizedek óta, kivörösödik tőlük az egyébként is érzékeny bőröm. Marad a jó öreg Sheavaj, időnként tiszta argán vagy olívaolaj, no és a víz.

 

 

 

 

 

 

Kevés sminket használok, pont ezen okoknál fogva, de azért egy- egy fontos eseményre, színházba, koncertre természetesen én is “szépítkezem”.

No, nem úgy kilenc éves kisunokám. Neki olyan smink cuccai vannak, s olyan tapasztalata már, hogy csak ámulok. Igaz, már óvodás korában is lakkozta a körmöcskéit, – legalább nem rágta😊 – sokszor tűzpirosban pompázott keze, lába.

Éppen nálunk töltik az időt, s Én színházba készülődök.  Jön, megy a házban utánam, mindent alaposan megvizsgál, megdicsér, hogy milyen elegáns vagyok, s hogy milyen összhangban vannak rajtam a színek.

  • Nem sminkelsz Nagymami? – kérdezi. Mondom: Igen fogok, ha már eldöntöttem, hogy milyen színű ruhákat veszek föl.

Helyeslően bólogat szöszi fejével, s huncutul néz gyönyörű kék szemével, majd bevonul velem a fürdőszobába, láthatóan egyetlen pillanatot sem kíván elmulasztani a fontos műveletből.

Felkerül némi alapozó, majd a szemhéjpúder – nagyon tetszik neki, a sokféle finom színárnyalat, majd következik a szempillaspirál. Gondosan huzigálom a kis kefét. Szerintem készen van, jöhet a rúzs. Közelebb húzza a fejemet arcocskájához, nézi az eredményt, majd megjegyzi.

  • Csak úgy mondom, hogy bizony csomós lett a szempillád. – közli nagy komolyan. Rossz a spirálod. Majd Én megmondom neked, hogy milyen az enyém, olyat kell venned, az sohasem csomósodik össze. Vagy tudod mit, lefotózom, s elküldöm neked a képet, hogy lásd!

Most bizony az Én szemem kerekedett el, s kifelé komolykodva – befelé kacagva – néztem a kis kilenc éves, szőke kisleányt, aki alig nőtt ki a pelusból, s lám komoly kozmetikai szaktanáccsal látja el Nagymamáját…

 

Orosz B.Erika

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek