2024. 05. 9. csütörtök

Gergely
1 EUR 388 HUF
1 GBP 451 HUF

Áprilisi viccek

Az öregasszony elkíséri orvoshoz az öregembert, mert az rosszul hall. A vizsgálat végén azt mondja az orvos:

– Uram, szükség lesz széklet- és vizeletmintára.

Az öreg odafordul az asszonyhoz:

– Mit mond?

– Azt, hogy add oda a gatyádat!

 

Cseng a telefon a kórház belosztályán, az ügyeletes nővér veszi fel a

hívást.- Jó napot kívánok.

Nagy Józsefné a 3-as szobában fekszik. Négy napja jött be szívpanaszokkal. A hogyléte felől szeretnék érdeklődni.

– Igen, most néztem éppen a kórlapját. Az EKG-ja kifogástalan, a vérképe is problémamentes, kisebb szívidegessége lehetett, a hétvégén hazamehet.

Ön hozzátartozója? -Nem, nem vagyok hozzátartozója. Én vagyok Nagy Józsefné.

De ebben a nyavalyás kórházban senki nem mond nekem semmit…

 

Egy ember csikorgó fékekkel megálló taxiból ugrik ki a badacsonyi kikötőben.

A hajó kb. tíz méterre a parttól. Kofferét nagy ívben a hajóra dobja, szó nélkül a vízbe veti magát, majd pár karcsapás után csuromvizesen felkapaszkodik a fedélzetre.- Sikerült! – lihegi elégedetten.- Az biztos -szól az egyik matróz-, de nem tudott volna várni, amíg kikötünk?

 

Mit akar?

A pszichiáter meglátogatja a betegeit. Bemegy a szobába és látja, hogy az egyik ember hadonászik a levegőben, a másik pedig fejjel lefelé lóg a mennyezetről.Kérdezi a hadonászótól, hogy mit csinál.

– Nem látja, hogy épp egy deszkát próbálok kettéfűrészelni? – hangzik a válasz.

– És a barátja mit csinál ott fejjel lefelé lógva? – kérdi az orvos.

– Ja, ő lámpának képzeli magát – feleli a beteg.

– Nem szólna neki, hogy fejezze be, már egészen lila a feje! – jegyzi meg a doktor.

– Mit akar? Hogy sötétben fűrészeljek?

 

Kívánság

Egy házaspár elmegy egy csodakúthoz.Először az asszony hajol be a kútba, és elsuttogja a kívánságát. Aztán a férj következik, de túl mélyen behajol és beleesik a kútba.Mire az asszony felkiált:

– Nahát, ez működik!

 

Mit mondjanak?

Három férfi utazik autóval, balesetet szenvednek, mindhárman meghalnak.A mennyországban Szent Péter fogadja őket:

– Mielőtt eldöntenénk, hová kerüljetek, mondjátok el, mit szeretnétek, mit mondjanak az emberek a temetéseteken?

– Azt szeretném, ha az emberek azt mondanák, jó férj, jó apa, jó orvos volt.

– így az első férfi.

– Én azt szeretném, ha azt mondanák, jó férj, jó apa, jó tanár volt. – mondja a második.

A harmadik válasz:- Én meg azt szeretném, ha azt mondanák: „Nézzétek, megmozdult!”

 

Mutatvány

Elmegy a krumpliföld mellett egy operatőr, kamerával a kezében.

Egyszer csak meglátja, hogy a mezőn dolgozó paraszt kapával a kezében helyből csinál egy hátra szaltót.

Odamegy hozzá, és megszólítja:

– Jó napot, ha ezt még egyszer megcsinálja, adok ötezer forintot.

– Én ugyan nem. – jön a gyors válasz.

– Na jó, akkor tízezret.

– Akkor sem.

– De, miért nem?

– Hát fiam… nincs az a pénz, amiért én még egyszer tökön vágom magam a kapával!

 

 

Van benne valami

Anyuka vitatkozik a kislányával, aki nem akarja megenni az ebédet:

– Mit gondolsz kislányom, mi történik azokkal, akik nem eszik meg azt, amit eléjük raknak?

– Vékonyak maradnak, topmodellek lesznek és hülyére keresik magukat!

 

 

Ráncok

Nagyapja ölében üldögél egy kislány, és az öreg ráncait nézegeti:

– Mik ezek az arcodon, nagyapa?

– Ráncok.

– És ezeket Isten adta neked?

– Igen, engem még nagyon régen teremtett.

A kislány végigsimítja a saját arcát:

– És engem is Isten teremtett?

– Igen, de téged még nem olyan rég.

– Akkor ezek szerint Isten most már sokkal ügyesebb, nem?

 

 

Úgy látom…

Kisgyerek kérdi az apjától:

– Apu, te még növésben vagy?

– Ugyan, dehogy! Miből gondolod?

– Mert úgy látom, a fejed búbja már túlnőtt a hajadon.

 

 

Magyarázat

– Tudsz nekem valami értelmes magyarázatot adni arra, hogy miért hajnali ötkor jöttél haza? – vonja kérdőre lábujjhegyen lopakodó férjét a felesége.

– Igen. A kocsmáros már le akart feküdni.

 

 

Konyhaművészet

Az ifjú férj hazaér a munkából, és feleségét a konyhában találja. Megkérdi:

– Mit főzöl?

– Még nem tudom. Ha ilyen híg marad, akkor krumplilevest, ha sűrűbb lesz, akkor paprikás krumplit, ha viszont odaég, akkor sült krumplit.

 

Mi a szerelem?

Az agglegényt mindenki győzködi, hogy nősüljön már meg.

Az egyik barátja így szól hozzá:

– Nem értem, miért nem nősültél még meg. A szerelem a fény az ember életében.

Az agglegény ránéz, és csöndesen megjegyzi:

– A házasság pedig a számla a fényért…

 

Két óvodás beszélget:

– Én egy villanyvonatot kérek a szülinapomra. És te mit kérsz?

– Tampont.

– Az mi?

– Nem tudom, de lehet vele síelni, teniszezni és úszni is.

 

A kislány nézegeti az édesanyja krémjeit a füdőszobában:

– Ez mire jó? – kérdezi.

– Hogy szép fényes legyen a hajam.

– Hát ez mire való?

– Hogy szebb legyek.

– Akkor ezt kidobhatod, mert semmit sem használ!

 

Két óvodás talál egy cicát:

– Kiszisza, kiszisza! – szól az egyik.

– Nem igaz, hogy nem tudod kimondani a matka nevét!

 

Ellesett beszélgetés egy 8 éves kisfiú és 5 éves húga között. A kislány így szól a bátyjához:

– Gyere, segíts felinstallálni ezt a játékot!

– De buta vagy! Nem tudsz installálni?

– Az installálás már megy, csak olvasni nem tudok.

 

BKV ellenőr:

– Jegyeket, bérleteket kérek!

Pistike:

– Anyád tudja, hogy kéregetsz?

 

Egy jó és egy rossz

Szőke titkárnő a főnökéhez:

– Főnök, van egy rossz meg egy jó hírem. Melyikkel kezdjem?

– A rosszal…

– Itt volt az APEH, nagy balhé volt, mindenféle adócsalást találtak.

– Na, akkor mondja a jót! – szól a főnök.

Mire a szöszi:

– Gyerekünk lesz…

 

 

Gyümölcsszedés

 

– Ki tudja nekem megmondani, hogy mikor jó a fáról leszedni a gyümölcsöt? – kérdi a tanító néni. A kis Gázsi jelentkezik:

– Amikor a kutya meg van kötve….

 

Nílus

 

Két cigány úszik a Nílusban, és jönnek feléjük a krokodilok:

– Dik’ má he, Gázsi! Itt a mentőcsónak is Lacoste!

 

 

Állásinterjún

 

Zsiga és Gazsi munkát vállalnának a bányában.

– Dolgozott már bányában? – kérdezik Gazsit.

– Hát persze! -szól a válasz.

– Akkor mondja meg, mivel világítanak odalent? – Hát, pitróleummal. -feleli.

– Látszik, hogy sosem dolgozott bányában. Küldje be a következő jelentkezőt!

Gazsi odaszól Zsigának:

– Vigyázz, a lámpás kérdés beugratós!

Zsiga bemegy.

– Dolgozott már bányában? -kérdezik.

– Hát természetesen.

– Akkor mivel világítanak odalenn?

– Kezit csókolom, én aztat nem tudhatom, mert állandó nappalos műszakban voltam!

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Haldoklik az öreg Kohn. Mondja a feleségének: – Asszony, ha meghalok, minden vagyonomat temesd el velem! Pár nap múlva a temetés után áll a sírn…
- Főnök úr, kérek egy nap rendkívüli szabadnapot. Szeretnék elmenni az anyósom temetésére. - Én is barátom, én is...…
Az emberi butaságot bizonyítandó, egyes árucikkeken érdekes vevőtájékoztató található.Íme, néhány gyöngyszem: (USA) A gyógyszeres dobozon:Mellékhatá…

További cikkek

125912
Kepes András a kétezres évek elején volt a lokálpatrióta „Vendégségben Miskolcon” programban a város vendége. Most, május 11-én azonban újra itt lesz …