2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Számítógépek hátrányos helyzetű gyerekeknek

Számítógépek hátrányos helyzetű gyerekeknek

Több mint 170 diák oktatását támogatja a TIGÁZ Zrt. a HBLF Romaster Alapítvány közreműködésével: három hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szervezet öt tanodája cserélhette le elavult számítógépparkját.

Az év végéhez közeledve egyértelműen látszik, hogy a digitális oktatás hosszú távon is a diákok képzésének szerves része marad. Felismerve, hogy az ehhez szükséges technológiai háttér számos térségben nem áll a tanulók rendelkezésre, a TIGÁZ partnereivel aktívan együttműködve keresi, hol és miként segítheti leginkább a tehetséges, rászoruló gyerekeket.

Most öt tanoda gépparkja újult meg TIGÁZ adományának köszönhetően: 40 darab jó állapotú használt asztali gép, monitor, valamint hozzájuk tartozó billentyűzet és egér talált új gazdára a rászoruló gyerekek tanításával foglalkozó partnerszervezeteknél.

A HBLF Romaster Alapítvány javaslatára három hátrányos helyzetű, illetve halmozottan hátrányos helyzetű fiatalokat segítő szervezet részesült a TIGÁZ adományából. A Nógrád megyében működő Bátonyterenyei Tanodahálózat – mely három településen, Bátonyterenyén, Mátraverebélyen, Lucfalván működik – összesen 24, a Zala megyében tevékenykedő Galamboki Fészek Tanoda 9, a Létra Tanoda pedig 7 komplett asztali számítógépet kapott.

„A Nap Harmata Közhasznú Alapítvány által fenntartott Galamboki Fészek Tanoda a helyi hátrányos helyzetű fiatalok számára nyújt kompetenciafejlesztést a matematika-logika, a szövegértés-szövegalkotás területén, emellett pályaorientációs és pályaválasztási segítséget is ad. A TIGÁZ Zrt. adományának köszönhetően az új telephelyen külön számítógépszobában kialakított munkaállomásokon valamennyi tanodás diák számára biztosítani tudjuk a fejlesztés optimális feltételeit.” – mondta el Dr. Kovács András, a Galambokon működő Fészek Tanoda vezetője.

Berki Judit, aki Bátonyterenyei Tanoda vezetéséért felel, szintén nagy örömmel fogadta az új eszközöket: „Nagyon szép karácsonyi ünnepünk lesz a tanodáinkban a támogatásnak köszönhetően. A korábban használt asztali számítógépeink már elöregedtek, így nagy hasznát vesszük a most kapott gépeknek, amelyek segítségével biztosított a gyerekek online oktatásban való részvétele.” 

„A karanténba kerülő osztályok megnövekedett száma miatt a középiskolások mellett egyre több általános iskolás diák számára kell biztosítani az online tanulást. A kapott eszközökből eddig kettő került olyan lakásotthonba, ahol összesen 12 nevelésbe vett gyermek, köztük 4 tanodás diák él. Két számítógépet pedig már eljuttattunk egy-egy ötgyermekes családhoz, és bízunk abban, hogy a most kapott eszközökkel még több sokgyermekes családot segíthetünk majd.” – mondta Virágh Enikő Rita, a Lentiben működő Létra Tanoda vezetője.

Az adományozásban együttműködő partnerként vett részt a HBLF Romaster Alapítvány, mellyel a TIGÁZ hét éve működik együtt a ROMASTER programban. A program célja, hogy elősegítse a roma értelmiség fejlődését, támogassa a rászoruló, tehetséges diákok közép- és felsőfokú tanulmányait és hozzájáruljon életkörülményeik javításához is.

„A járványhelyzet és a digitális oktatás előretörése miatt még fontosabbá vált, hogy a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű diákok is hozzáférhessenek a tanuláshoz szükséges, korszerű technikai eszközökhöz. Büszkék vagyunk rá, hogy a HBLF Romaster Alapítvány közreműködésével idén öt olyan intézményt támogathattunk, melyek elkötelezetten segítik ezeket a fiatalokat.” – mondta el Egyházi Nikoletta, a TIGÁZ Zrt. kommunikációs vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp