2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Mozaik
  • »
  • Kamarás Iván segít Grasso Marconak iskolát választani

Kamarás Iván segít Grasso Marconak iskolát választani

– Így választanak iskolát a sztárok –
Kamarás Ivánra a magánéletben is számíthat a továbbtanulás előtt álló Marco.

Egy igazán különleges élményben volt részük együtt, amikor a Bálna közvetlen szomszédságában található impozáns épületbe látogattak. Itt található ugyanis a Financial Times szerint a világ egyik legjobb üzleti iskolájaként számon tartott ESSCA School of Management budapesti kampusza.

„A részben olasz felmenőkkel rendelkező Marco pályaválasztás előtt áll, és olyan intézményt keres, ahol nemzetközi környezetben, angol nyelven tanulhat. Az ESSCA budapesti kampuszán mindezt megkapja, és ehhez még külföldre sem kell utaznia. Ez a lehetőség azonnal felkeltette az érdeklődését és elhívott, hogy együtt nézzük meg az iskolát. Külön öröm számomra, hogy az én véleményemre is kiváncsi” – mondta Kamarás Iván.

A hallgató központú üzleti iskola

Marco választása többek között azért esett az ESSCA-ra, mert a kiemelkedő nemzetközi hírneve mellett, egy igazán modern és barátságos egyetem. Az intézménylátogatáskor többek között azt is megtapasztalta, hogyan folyik az oktatás egy intelligens tanteremben.

Míg Marco ismerkedett az iskolával és a hallgatókkal, addig Iván az ESSCA igazgatóját, Dr. Deli-Gray Zsuzsát kérdezte Marco esélyeiről. „Úgy láttam, hogy az ESSCA-ban valóban komolyan gondolják a vezetői ismeretek átadását és elsajátítását, hiszen itt a jövő menedzsereit képzik. A felvett hallgatók a tanulmányaik során egy félévet külföldön, egy félévet pedig szakmai gyakorlaton töltenek. Az igazgató asszonytól azt is megtudtam, hogy a felvételi eljárás során a tanulmányi eredmények mellett ugyanolyan fontos az emberi tényező és a humán értékrend is” – meséli Iván.

Az érettségihez kötött felvételi elbeszélgetésen a vezetői hozzáállást, kompetenciákat és készségeket is mérik a jelentkezőknél. Az angol nyelvtudásra is szükség van, hiszen az oktatás ezen a nyelven folyik.

Az egyedülálló mentori rendszer

A diákközpontú légkör megteremtéséhez a szoros mentori rendszer is hozzájárul. Az üzleti iskoláról sokat elárul, hogy a tanárok és mentorok fontosnak tartják, hogy név és érdeklődési terület szerint ismerjenek minden egyes diákot, valamint, hogy a hallgatókat az első perctől kezdve segítsék abban, hogy eredményesen végezzék el a képzést.

„Nálunk minden diáknak az első perctől kezdve szakmai tutora van, aki végigkíséri a hallgatót a három év során, segíti őt a szakmai gyakorlat kiválasztásában, a külföldi szemeszter átgondolásában, a választható tantárgyak meghatározásában, valamint támogatja a megfelelő és eredményes tanulási módszertan megtalálásában” – teszi hozzá Dr. Deli-Gray Zsuzsa, az ESSCA School of Management budapesti kampuszának igazgatója.

A megnyerő üzleti iskola

„Azért választottam az ESSCA-t, mert az oktatás minősége és a hallgatók számára felkínált lehetőségek mellett az egyetem szakmailag kimagasló és rendkívül rugalmas. Ez a pandémiás helyzetre is elmondható, ami most meghatározza az életünket, hiszen az ESSCA az elsők között állt át a digitális oktatásra, egyik napról a másikra. Számomra fontos szempont a légkör, valamint az adott intézmény egyedisége: és az ESSCA ebben is kimagasló. Az sem utolsó szempont, hogy a francia állam által elismert „Bachelor in International Management” diplomát kaphatok a tanulmányaim végén. Nekem nagyon bejött az iskola! ” – mondta Grasso Marco.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek