2024. 04. 14. vasárnap

Tibor
1 EUR 392 HUF
1 GBP 458 HUF

Fotóvonat és csillagászat Pálházán

Éjszakai fotóvonatozással búcsúzott a nyártól az ÉSZAKERDŐ Zrt. Pálházi Állami Erdei Vasútja. A szerelvényen negyvenen utaztak szombaton este: a résztvevők egy része a helybeliek közül került ki. A többiek egy nosztalgiabuszos program kapcsán érkeztek Pálházára, ők egy muzeális értékű, Ikarus 620-as busszal kirándultak a Zemplénben. A nyitott és zárt kocsikkal kiálló fotóvonat röviddel este nyolc előtt indult útjára. A szervezők több megállót terveztek a programba. Pálháza-Ipartelepen, Kishután, a Kemence-patak melletti rétnél és Kőkapun reflektorokkal világították meg a szerelvényt, hogy minél jobb felvételeket készíthessenek a kisvasutak szerelmesei. Az utasok a visszaúton sem unatkoztak, Novák Richárd csillagász az égbolt rejtelmeibe avatta be őket. A kis csapat éjfél körül, élményekkel és fotókkal „megrakodva” tért vissza Pálházára. Ez egyébként már a harmadik fotóvonat volt, azt tapasztaljuk, hogy egyre többen érdeklődnek a lehetőség iránt – mondta Buday Péter, az ÉSZAKERDŐ Zrt. Hegyközi Erdészeti Igazgatóságának vezetője.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Szeretné megajándékozni a párját egy jól időzített romantikus ajándékkal? Randevúról, udvarlásról, esetleg egy évfordulóról van szó? Egy érzelmes megl…

További cikkek