2022. 07. 6. szerda

Csaba
1 EUR 412 HUF
1 GBP 481 HUF

Csaknem 5 évtizede a kultúra szolgálatában

Az abaúji kistelepülésen Léhen a könyvtár lelkes vezetője Regdon Lászlóné, aki mindenben segít az ott élőknek. A korábban a szomszédos Kázsmárkon kémiát és matematikát tanító immár 75 éves Éva néni sok mindenre büszke, amit eddig tett a településéért, és szeretné megélni 50 éves könyvtárosi jubileumát.

 A léhi könyvtáros édesanyja postamester volt, és így első perctől kezdve találkozott újságokkal, könyvekkel. Volt olyan időszak, amikor térdig jártak az újságokban, hiszen 40 éve több mint 10 lap járt oda – eleveníti fel emlékeit. Már gyerekkorában magába szívta a tudást és számos impulzus érte, hiszen a legkülönbözőbb könyvek vették körül otthon is. Első olvasmányélménye meglepő módon az Irokézek fia című indiános könyv volt, melyet a 80-as években selejtezett le.

„A krimik és a romantikus irodalom iránti vonzalmam azóta is megmaradt, de szeretem az amerikai katonakönyveket is. Utóbbiak közül azokat gyűjtöm, melyek a 2. világháborúról szólnak, talán azért is érdekelnek ezek a témák, mert édesapám katonatiszt volt – meséli Éva néni.”

A faluban 1961 óta működik könyvtár, mely akkor Encshez tartozott. 1973-ban vette át a könyvtárat Regdon Lászlóné, melyet azóta is vezet. A településen számos programot szervezett az elmúlt évek során.

„Ezek közül kiemelném a nemzeti és társadalmi egyházi ünnepeket, de vannak időseknek szóló számítástechnikai tanfolyamok, valamint különböző előadásokat is lebonyolítunk. Az ifjúság számára korábban vetélkedőket is rendeztünk, de ma már a számítógép és az internet használat, ami a leginkább vonzó. Fontos volt, hogy volt hová jönni, a könyvolvasás azonban ma már alábbhagyott. A gyerekek azonban nagyon szeretik a kézműves foglalkozásokat – sorolja a kistelepülési könyvtáros.”

Sok mindenre büszke az elmúlt időszak rendezvényei közül, és nehéz a sok-sok program közül egyet kiemelni, hiszen mind az ő „gyermeke”. Ám egyről mégis valamivel szívesebben beszél, mert ezzel vannak még tervei.

„Még 2013-ban szerveztünk egy mesemondó versenyt. Ebben az évben lett volna a 8. alkalom, ám mindezt a járványhelyzet miatt elmaradt. Szeretném azonban megélni a tízediket, és arra meghívni azokat a versenyzőket, akik az elmúlt 10 évben elindultak a megmérettetésen – mondja lelkesen a helyi kulturális élet motorja.”

Regdon Lászlóné azonban nem csak számítógépes tanfolyamok szervezője Léhen, hanem maga is követi az informatika fejlődését, használja a számítógépet és az internetet. Mindezt még akkor sajátította el, amikor a kázsmárki iskolában dolgozott, eleveníti fel nem is oly régi emlékeit.

„Egy nyári szünetben tanultam meg a számítógép használatát. Amikor rájöttem, hogy van egy visszafelé nyíl, így semmit sem lehet elrontani, azóta használom, ennek már több mint 20 éve. Annak idején még Commodore 64-es számítógépen ismerkedtem meg az informatika alapjaival egy fakultáció során. Természetesen a könyvtári rendszereket is elsajátítottam, ebben pedig nagy segítségemre volt az unokám is – mondja el történetét Éva néni, aki idén májusban múlt 75 éves.”  Szeretné megélni, hogy 2023-ban 50 éves könyvtárosi jubileumát is megünnepelhesse. Jelenleg heti 12 órában dolgozik könyvtárosként, de emellett sok mindenben segítséget nyújt a helybéliek mindennapi ügyeinek intézéséhez. Önéletrajzok megírásában, különböző kérvények, kérelmek kitöltésében is számíthatnak rá a község lakói. Most egy helytörténeti kutatásban vesz részt, számítógépen már megvan egy 58 oldalas fényképes összeállítás, de szeretnék, hogy ebből kiadvány is készülhessen. Mellette a könyvtár történetének megírása is foglalkoztatja.

A korábbi évek programjai közül az író-olvasó találkozókat emeli ki, melyek során Fecske Csaba és Csorba Piroska is megfordult a településen.

„Az egy csodálatos dolog, hogy 2013-ban a Könyvtárellátási Szolgáltató Rendszer (KSZR) hálózathoz is csatlakoztunk. Ez nagy segítség a léhi könyvtárnak, hiszen így van írószerünk, irodaszerünk, fénymásolónk, projektorunk, alapanyagok a kézműves foglalkozásokhoz. Ez előrelépés az „indigós” időszakhoz képest. A megyei könyvtár munkatársai jól ismernek, és segítik is munkánkat – sorolja a KSZR adta lehetőségeket.”

A könyvtáros 2017 októberében a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtár által alapított Pro Bibliotheca díjat vehette át, egy évvel korábban pedig Léh Község Önkormányzatától díszpolgári elismerést kapott. Mindezek ellenére sem elégedett maradéktalanul munkájával, mert többet szeretne még tenni a településéért. „Mivel elismerik a községben is a munkámat, nem keresik az utódomat – hangsúlyozza a beszélgetésünk végén.”

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Most, hogy újra nyitnak a mozik, Ideje moziba menni címmel rendez országos fesztivált a Cirko Film magyar filmforgalmazó cég 2021. május 27. és 30. k…

További cikkek

Hírek, kék hírek, zöld hírek, gazdaság, sport, életmód, medicina, ezo és még sok minden más…

Menü

Archívum