2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Kultúra » Mozaik » Casa a Macropolisban

Casa a Macropolisban

Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi

Május elején nyílik meg Miskolcon, a Macropolis épülettömbben a város első lakberendezési áruháza, mely teljesen újszerű koncepció alapján kezdi meg működését.

/Bodnár Erika és Rózsa Beáta/

Mint a csütörtöki sajtótájékoztatón megtudtuk, a két alapító – Rózsa Beáta és Bodnár Erika – tavaly év végén találkozott össze, és egy hosszas beszélgetésben értékelték a gazdasági helyzetet, és a további lehetőségeket. Arra a meggyőződésre jutottak,  hogy a válság nemcsak a vevők pénzügyi helyzetét, hanem vásárlási szokásait is átalakította. Ezeknek megfelelni csak összefogással lehet, az önállóan működő kisebb üzletek nehezen tudják megőrizni piacukat. Másrészt igény van a lakberendezésben a barkács áruházak színvonalát meghaladó termékekre is.

Bodnár Erika, a következőket mondta: termékkínálatunkkal igyekszünk lefedni a lakberendezés teljes területét, több olyan partnert is bevonva az együttműködésbe, akik még nem voltak jelen eddig Miskolcon. A lakástextil, tapéta, szőnyeg, világítástechnikai termékeket a két alapító cégei biztosítják. Az áruház célja, hogy a vevők és az érdeklődők egy helyen, kényelmes körülmények között, felesleges utazásokat és időtöltést megtakarítva találják meg a számukra kedvező ajánlatot, lakberendezői segítséggel.Törzsvásárlóinknak aranykártyával, ill. ezüst társkártyával köszönjük meg bizalmukat és hűségüket.

Rózsa Beáta, miközben bemutatta, hogy a lakástextil, tapéta kínálta mennyire megváltozott az utóbbi időben, hozzátette: a termékértékesítésen túl szakmai központként is kívánunk működni. Itt lesz a város első Lakberendező Műhelye, rapid lakberendezési tanácsadásokat szervezünk, kiállításokat rendezünk, szakmai előadásoknak adunk helyt. Azt szeretnénk – és ezt saját tapasztalatból mondom – ha a lakberendezők nem az építkezésen, hanem kulturált körülmények között, a mai modern technika segítségével mutatnák be a megrendelőiknek a terveiket.

Az összefogásnak valóban vannak az üzletben látványos jelei, hiszen már nyitás előtt is széles kínálatát láttuk az Égei Kerámia miskolci cégnek, ahol a Villeroy-Boch szaniterekre hívta fel a figyelmet a cég tulajdonosa. A Caladia – infrafűtés rendszere, a Sykora cég konyhái, az Alu-Style – tolóajtórendszerek és gardróbok, valamint a Billerbeck is jelen van a Casa áruházban.

Ahogy Rochal Grigorijtól, a beruházó NBH KFt.magyarországi képviselőjétől megtudtuk, az összefogásnak ezzel nincs vége, hiszen az a céljuk, hogy a Macropolisban működő saját vállalkozásokat és üzletet bérlőket összefogva olyan szolgáltatáscsomagot adjanak át a miskolciaknak, amely jóval kényelmesebbé teszi a vásárlást.

-obe-

 

Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi Casa a Macropolisban  Mindent megtalál, ami otthonát szebbé teszi

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp