2024. 06. 21. péntek

Alajos, Leila
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Baba-mama party az anyatej jegyében

Kazincbarcika – Jó hangulatú és színes rendezvényen emlékeztek meg az anyatej világnapjáról Kazincbarcikán. Az eseményre 60 kismama és csemetéje kapott meghívást.

 

Két kispapa – három kisbaba. Stílszerűen apróságaikkal érkeztek a kazincbarcikai védőnői szolgálat által szervezett ünnepségre a helyi városvezetők, hiszen Szitka Péter polgármester éppen egy éves ikreivel, míg Klimon István alpolgármester pedig 10 hónapos kisfiával vett részt a programon.

Ünnepi köszöntőjében is erről az oldalról közelítette meg a témát az alpolgármester, hiszen kispapaként olyan személyes tapasztalatokat tolmácsolt, melyek az anyaság és a szoptatás fontosságát emelték ki.

 

Mosoly a hűtőről…

 

Törökné Durst Éva megyei vezető védőnő szintén az anyatejes táplálás előtérbe helyezésének fontosságáról beszélt, mint mondta: “életünk legnagyobb csodája gyermekünk megszületése…”.

A köszöntők után színes gyermekműsorral szórakoztatták a megjelenteket: volt zenés-táncos produkció, vers és hangszeres bemutató is, miközben a klubterem közepén egy óriás játszóházban hancúroztak a bájos apróságok.

A rendkívül hangulatos rendezvényt további ötletes programokkal tették még emlékezetesebbé a szervezők. Volt például baba-mama fotózás és tombolasorsolás, melyen a helyi vállalkozások felajánlásaiból praktikus és értékes ajándékokkal gazdagodhattak a szerencsések. A legnagyobb meglepetést és sikert talán az aratta az anyukák körében, hogy távozáskor egy olyan hűtőmágnest kaptak ajándékba, melyet boldogan mosolygó gyermekük arcképe díszített.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek