30 ezer biciklizett kilométer és 30 ország közel 3 és fél év alatt. Ez Zita és Árpád eddigi mérlege, akik 2011-ben a fejükbe vették, hogy körbekerékpározzák a világot.
Az Egyesül Államok után most Mexikóban, a Yucatán félszigeten jár a bringapáros. „Mexikóban az 
emberek nem zárkóznak be a légkondis otthonaikba és autóikba, és még az autópályán is biciklizhetünk. Utóbbit a rend őre javasolta nekünk, és mikor tanácsára felhajtottunk, meglepetten tapasztaltuk, hogy a széles leállósávban biztonságosabb biciklizni, mint a keskenyebb, de hasonlóan forgalmas kisebb utakon. Épp csak a szembeforgalomra kell figyelnünk, ugyanis a helyiek előszeretettel bringáznak az autópályák leállósávjában mindkét irányban” – meséli felvillanyozva Árpi, aki ifjú feleségével több száz kilométeren át szívta magába az autópályán kerékpározás különleges élményét.
Félelem és machete nélkül
Akárcsak utazásuk kezdetén a szintén veszélyesnek beállított Iránban és Pakisztánban, itt is csak vendégszerető, kedves helyiekkel találkoznak, akik gyakran be is fogadják a vándorpárost egy-egy éjszakára. „Az USA-ban rengeteg szörnyűséget hallottunk Mexikóról. Azt mondták, hogy be ne tegyük a lábunkat, mert nagyon veszélyes. Mi azonban biztonságban érezzük itt magunkat. Igaz, nem is félelemmel, hanem nyitott szívvel és kíváncsian utazunk, de azért elővigyázatosan. Akinek a szeme sem áll jól, azzal nem barátkozunk, éjszaka nem mászkálunk, a helyiek és más olyan utazók által tájékozódunk, akik már jártak azokon a helyeken, ahová mi még csak most tartunk. Az emberek merésznek és bátornak tartanak minket, pedig mi csak a saját utunkat járva, okosan próbálunk utazni, vagyis mondjuk inkább úgy; élni” – folytatja Árpi.
Kukabúvárkodnak és nem szégyellik
Az utazás sok új kihívást és élményt tartogatott számukra, szenvedélyükké vált például a könnyűbúvárkodás: „Láttunk már alak és színváltoztató tintahalat, cápát, teknősökkel is sikerült úsznunk. Remélem, Belizeben, Hondurasban vagy Costa Ricában delfinekkel is találkozunk majd!” – részletezte Zita.
A búvárkodást egyébként nem csak a tengerben fejlesztették tökélyre. „Először Ausztráliában, kezdetben még szégyenlősen fedeztük fel a kukákat, de végül győzött a kíváncsiság. Bontatlan, sértetlen csomagolású ételeket találtunk, annyit hogy el sem bírtuk mind vinni magunkkal. Legutóbb Arizónában kukáztunk, egy keresztény freegan közösséggel. Meghívtak magukhoz, és tele volt a hűtőjük csak kukázott élelmiszerekkel. Este elmentünk a helyi bioboltok és szupermarketek mögötti kukákhoz és egy óra múlva egy egész furgonnyi élelmiszerrel tértünk vissza, még egy másik családnak is jutott belőle” – mesélte (nem) mindennapi élményeiket Árpi.
Nem szégyellik magukat, mert szerintük az, hogy a kukákban ennyi romlatlan, bontatlan, egészséges étel van, nem csak az ő szégyenük, hanem a szabályhozóké és az elképesztően pazarló fogyasztói társadalomé is.
Az Antarktisz nem, de Afrika valószínűleg meglesz
Zita és Árpi most Dél-Amerika felé veszi az irányt, ahonnan szűk egy év múlva szeretnének majd hazatérni Európába. „Találtunk egy 369 dolláros repülőjegyet Sao Pauloból Londonba, ami extrém olcsónak számít. Csak az a baj ezzel, hogy 19 órát kell közben várni az átszállásra Marokkóban. Ha végül ezt az utat választjuk, viccből elmondhatjuk majd, hogy ha csak egy pillanatra is, de jártunk Afrikában is” – számolt be az ifjú feleség további terveikről.
Mind a hét kontinensre azonban már egészen biztosan nem fognak eljutni. „Nagy álmunk volt Patagónia is, lebiciklizni az Andok hegyláncai mentén egészen Tűzföldig, vagyis Dél-Amerika legdélebbi pontjáig, ahonnan járnak hajók az Antarktiszra. Ez azonban már nem fog összejönni, egyrészt pont a tél közepére érnénk csak oda, másrészt nagyon drága is lenne. Na de majd legközelebb!” – búcsúzott nevetve Árpi.
