2024. 03. 29. péntek

Auguszta
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF

Bemutatásra került a legújabb Logisztikai Évkönyv

November 30-án a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) évkönyvbemutató rendezvényén debütált a Logisztikai Évkönyv 2023. A kiadvány a hagyományokhoz híven egy szakmai tanulmánygyűjtemény, amelyet a Falk1 Rendezvényközpontban tartott bemutató rendezvényén szerzői előadásokkal színesítve ismerhetett meg a közönség. 

 

Már a 90-es évek óta fontos része a hazai logisztikai életnek a kiadvány

 

A Logisztikai Évkönyv célja a logisztika területén elért legújabb kutatási eredmények és szakmai, gyakorlati tapasztalatok megosztása a szakterület iránt érdeklődőkkel. Az első Logisztikai Évkönyvet még a 90-es években mutatták be, így közel azonos múlttal rendelkezik, mint maga az azt kiadó szervezet. A mű az utóbbi évek során a tudományos közéletben és a gyakorlati szakemberek körében egyaránt elismert, rangos és immár hagyományokkal rendelkező kiadvánnyá vált.

 

„Idén már a 28. Logisztikai Évkönyv került bemutatásra. A művek kapcsán évről évre számos pozitív visszajelzés érkezik, bízunk benne, hogy ez ezúttal sem fog megváltozni. Rendszeresen visszahalljuk például oktatási, köztük több felsőoktatási intézményből is, hogy remek szakirodalom a hallgatók számára” – mondta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

 

Az olyan logisztikát jelentősen befolyásoló különleges körülmények ellenére, mint a koronavírus-járvány vagy az orosz-ukrán háborús konfliktus, az Egyesületnek továbbra is célja, hogy a könyv egyike legyen azon hazai kiadványnak, amely publikációs lehetőséget biztosít a Magyarországon élő kutatóknak és logisztikával foglalkozó mérnököknek, valamint közgazdászoknak.

 

„Sajnos jelenleg nagyon kevés az ilyen, vagy ehhez hasonló kiadvány a szakmában” – emelte ki a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke.

 

5 fő témakört érint a Logisztikai Évkönyv 2023

 

A témaválasztás ezúttal is szabad volt a szerzők számára, amelynek köszönhetően a könyvben megjelent cikkek jól tükrözhetik a logisztikusok kurrens érdeklődését az egyes területek iránt. A szakma rugalmasságát jelzi, hogy az írások reflektálnak a 2022-es és sajnos valószínűsíthetően a 2023-as év logisztikai kihívásaira, különösen az ellátási láncok sérülékenységére és a keleti szállítások átstrukturálására.

 

A 2023-as című kiadványban – a cikkek által érintett területeket figyelembe véve – a következő témakörökkel találkozhatnak az olvasók:

  • korszerű intralogisztikai megoldások,
  • a City logisztika új trendjei és alkalmazásai,
  • közlekedés, fuvarozás, szállítmányozás,
  • ellátási lánc menedzsment,
  • logisztika 4.0. és új folyamatszemléletek.

 

„A megjelenő tanulmányok előre lefektetett formai követelmények és tartalmi elvárások mentén készültek. Ráadásul a több száz oldalas könyvben nemcsak magyar, de angol nyelvű írások is fellelhetők” – hangsúlyozta Dr. Doór Zoltán, a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) elnöke, aki hozzátette: remélik, hogy a Logisztikai Évkönyv 2023 is hasznos tudásanyaggal bővíti majd az olvasók ismereteit.

 

A kötet összeállításánál a kialakult gyakorlatnak megfelelően a szerzők által leadott témajavaslatok előzetes szűrését a szerkesztőbizottság végezte el. Ezt követően minden egyes megjelenésre váró cikket egy kijelölt szerkesztőbizottsági tag vagy külső, neves szakmai lektor véleményezett. A könyv a megszokott módon a Magyar Logisztikai Egyesület (MLE) gondozásában került kiadásra, főszerkesztője pedig Dr. habil. Duleba Szabolcs, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) docense.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek