2024. 10. 3. csütörtök

Helga
1 EUR 401 HUF
1 GBP 476 HUF
Kezdőlap » Az 5 legfontosabb tévhit a párterápiáról

Az 5 legfontosabb tévhit a párterápiáról

Valentin-nap környékén a szerelemről szokás beszélni. Szállonganak a piros szívecskék, nyílnak a vörös rózsák. Nyilván sokan vannak, akivel ilyenkor nincs kivel ünnepelni, de olyanok is sokan akadnak, akiknek párjuk ugyan van, de éppen kevesebb örömöt és boldogságot érzékelnek a kapcsolatukban.

Talán ez az időpont, az angolszász szokásokból nálunk is meghonosodott ünnep, a
szerelmesek napja egy jó alkalom a problémákkal való szembenézésre és akár arra az elhatározásra,
hogy esetleg segítségre van szükség. A párterápia viszont egyértelműen olyan téma, amelyet
számtalan tévhit vesz körül, amelyek elrettenthetik a párokat attól, hogy merjek szakemberhez
fordulni és együtt rávilágítani a gondok eredőjére. Pollák Éva, tanácsadó szakpszichológus, a
Mindwell Pszichológiai Központ szakmai vezetője segít most eloszlatni és megcáfolni a párterápiával
kapcsolatos 5 tévhitet.
1. Ha párterápiát kezd valaki, a válás elkerülhetetlen!
„Ez igazából közel sem ezt jelenti” – kezdi Pollák Éva. – „Sokkal inkább azt, hogy a felek készen állnak
és a pár hajlandó dolgozni a kapcsolatotok javításán. És azt is jelzi, ha segítséget kér valaki egy
nehezebb időszakban, hogy fontos számára a másik, és épp ezért nem szeretné, hogyha az átmeneti
nehézségek krónikussá válnának.”
A pszichológus szerint előfordulhat az is, hogy egy, a kapcsolatuk elején járó pár keres fel
párterapeutát azzal a céllal, hogy szilárd kapcsolati alapokat rakjon le, elmélyítse, még
biztonságosabbá és bensőségesebbé tegye a kapcsolatot. Ez különösen jól jöhet mozaik családok
esetén.
2. A terapeuta valakinek az oldalára fog állni
Ettől nem kell tartani. A terapeuta a pár mindkét tagjával szövetségre lép. Egy jó párterapeuta
semleges marad, de előfordulhat, hogy olyasmit tükröz, ami nehéz, vagy hogy úgy érzi a közös munka
érdekében, hogy az egyik félnek több figyelmet kell szentelni egy-egy ülés során, mint a másiknak. De
minden alkalom után mindkét félnek úgy kell éreznie, hogy meghallották és megértették a saját
nézőpontjait és érzéseit, és a munka a kapcsolat javítása, a közösen meghatározott célok mentén
történt.
A párterápia amúgy sem arra szolgál, hogy a házastársat kritizáló, bíráló, megváltoztató hely legyen,
ahová az elégedetlen házastárs beviheti a párját, hogy a szakember “megjavítsa” őt. A párterapeuták
minden ülés során arra törekednek, hogy ne hibáztassák vagy ítéljék el a pár tagjait, ne álljanak egyik
vagy másik oldalra – azaz semlegesek és mégis szövetségesek maradjanak. Az ő feladatuk mindkét fél
segítése abban, hogy rálátást nyerjenek a másik nézőpontjára, legmélyebb érzelmeire és megértsék,
hogyan kerülhetnek újra közelebb egymáshoz.
3. Maga a párterápia vezet a váláshoz
„A terápia önmagában természetesen nem vezet a váláshoz” – folytatja a pszichológus.- „Persze a
sikeres terápia során olyan dolgokat láthat a pár magáról és a kapcsolatról, amiket nem mindig
szeretne. Például a negatív spirált indító mintákat, mérgező konfliktuskezelést, rosszul működő
határokat és irreális elvárásokat. Felfedezhetik a múlt és a jelen érzelmi és bizalmi sérüléseit – mindez
azonban a gyógyulás és a remény lehetőségével jár.”
Előfordulhat, hogy egy krízisben lévő párral a terapeuta elsődleges célként annak eldöntését tűzi ki,
hogy a párnak mi a jobb: elválik vagy együtt marad. Sokszor akkor is gyógyító hatásúak a párterápiás
találkozások, ha a pár tagjai végül arra jutnak, valamiért mégsem folytatják tovább a kapcsolatukat.

Ezek ugyanis jól megdolgozott, közös, békés – akár együtt megkönnyezett – döntések, még ha oly
fájdalmasak is
4. A párterápia örökké tart és túl drága
Valójában a válás drágább és több negatív következménnyel jár, mint a párterápia – vagy amit előre
el tudunk képzelni. Igenis megéri anyagi, időbeli és lelki áldozatot hozni legfontosabb kapcsolataink
megmentése vagy harmonikusabbá tétele érdekében. Attól függően, hogy a felek mennyire vagy
aktívak, mennyire van szükség beavatkozásra, milyen mély a válság, a párterápia különböző formákat
ölthet idő, időtartam és energia szempontjából.
5. A terápia garantálja, hogy minden rendbe jön
„Természetesen párterápiára járni nem mindig jelenti azt, hogy a kapcsolat tökéletesen
harmonikussá és rózsaszínné válik” – mondja a Mindwell szakértője. – „Sok pár csak akkor kezdi el a
terápiát, amikor a dolgok már hosszabb ideje megromlottak a kapcsolatukban, krízisben vannak,
egyikük komolyan fontolgatja a kapcsolat befejezését. Ilyen esetben sokan azt hiszik, a terápia
egyfajta csodaszer lehet a házasságuk megmentésére.”
Sok esetben tényleg így van: a párterápia számtalan párnak segített már mély és kihívást jelentő
problémáikat megoldani. De ez nem 100%-os garancia! A kapcsolatoknak olyan sokféle aspektusa
van, hogy időnként lehetetlen megmenteni őket. Egy terapeuta segíthet a párnak abban, hogy
azokra a dolgokra összpontosítson, amik az elválás időszakában és azt követően a legfontosabbak.
Segít abban is, hogy a pár tagjai az indulatok eszkalálása, egymás bántása nélkül zárják le a közös
fejezetet – majd nyissanak újat, amikor készen állnak erre. Ennek akkor van különösen nagy
jelentősége, ha a pár tagjai szülőként továbbra is egymás életének részesei maradnak.
A párterapeuta tehát NEM kommunikációs szakember! Így a terápia célja sosem lehet csupán az,
hogy a terapeuta megtanítsa jobban kommunikálni egymással a feleket abban a reményben, hogy
ezzel a konfliktusok feloldódnak és minden fantasztikus lesz. A párterápia viszont örömteli tapasztalat
lehet. Attól függően, milyen állapotban kezdi el a terápiát a pár, a terápia biztosítékká válhat, hogy jól
csinálják, reményt és gyógyulást hozhat a kapcsolatba, lehetőséget adhat az újjáépítésre, vagy épp a
békés elengedésre.
Ideje hát megváltoztatni szkeptikus hozzáállásunkat a párterápiával kapcsolatban, nincs helye
szégyenérzetnek! Igenis óriási bátorság, sebezhetőségünk felvállalása szükséges ahhoz, hogy
nyitottak legyünk, meghallgassuk és idővel meghalljuk a másikat, és újra közeledni tudjunk
egymáshoz.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

Mindenhol szükség van tanárokra!
Kétség nem fér ahhoz, hogy az oktatás és vele együtt a tanárok helyzete és megítélése volt már jobb is az elmúlt évtizedekben, viszont ez nem jelenti …

További cikkek

Lombhullató vonatozás Mahócára
Az ÉSZAKERDŐ Zrt. idén is megrendezi szezonzáró mahócai vonatozását. Október utolsó szombatján két különvonat indul a Lillafüredi Állami Erdei Vasú…