2024. 10. 9. szerda

Dénes
1 EUR 401 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

Szijjártó Péter: már most biztosra vehető az újabb beruházási és exportrekord Magyarországon

Már most biztosra vehető az idei évre az új nemzetgazdasági csúcs mind a beruházások, mind pedig az export terén, a sikerben a legfőbb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Budapesten.

A tárcavezető az Országgyűlés gazdasági bizottságának ülésén kiemelte, hogy a hidegháború vége óta ma van a legrosszabb formájában a világ biztonsága, ráadásul Magyarország a földrajzi elhelyezkedése miatt két irányból is rendkívüli kockázatokkal néz szembe. Aláhúzta, hogy hazánkra súlyos és közvetlen kihatással van a szomszédos Ukrajnában tomboló háború, és nem pusztán az onnan Magyarországon keresztül elmenekülő több mint egymillió ember ellátásáról van szó, hanem a negatív gazdasági következményekről is. Úgy vélekedett, hogy a konfliktus európai kezelése olyan helyzetet okozott, amely rendkívüli kihívások elé állította a magyar gazdaságot annak a struktúrájától függetlenül, minthogy az egekbe szökő infláció kiváltó oka egyértelműen a háborúban és az arra válaszul elrendelt szankciókban keresendő. Kitért arra is, hogy az utóbbi néhány évben kétszer is teljesen a feje tetejére állt a világgazdaság, ennek nyomán pedig új világrend van kialakulóban. „És hogy ennek mi lesz a végeredménye, azt valószínűleg ma még senki nem tudja megmondani” – közölte. A miniszter üdvözölte, hogy mindezen nehézségek ellenére tavaly sikerült megdönteni a beruházások, az export és a foglalkoztatottság rekordját is Magyarországon. Emlékeztetett arra, hogy 2022-ben a kivitel értéke 142 milliárd eurót ért el, ami a 34. helyezést jelenti a globális rangsorban, s ez idén 150 milliárd euró fölé bővülhet a jelenlegi tendenciákat nézve. Eközben 6,5 milliárd eurónyi beruházásról született megállapodás, amelynek a volumene idén ennek a duplája, 13 milliárd euró lehet a számítások alapján, illetve csúcsot döntött a foglalkoztatottság is – sorolta. „Mindezek alapját a beruházások jelentik. A beruházási rekord hozza magával a munkahelyteremtést, a gazdasági teljesítmény növekedését. És amit az idei esztendőről tudok mondani önöknek, az az, hogy mind a beruházások, mind az export tekintetében már most biztosra vehetjük az új nemzetgazdasági rekordok megszületését” – jelentette ki. Arról is beszámolt, hogy idén a kormány beruházásösztönzési rendszere keretében 214 új beruházásról tudtak megegyezni, amelyek nyomán mintegy 19 ezer munkahely jön majd létre. Ezzel kapcsolatban a kiegyensúlyozottságot méltatta, rámutatván, hogy a legtöbb beruházás Kínából, míg a második legtöbb Németországból, a harmadik legtöbb pedig az Egyesült Államokból érkezik. Szijjártó Péter kiemelte, hogy a magyar gazdasági sikerekben a legnagyobb szerepet az játszotta, hogy a kormány a válságok idején sem adta fel a munkaalapú társadalom megteremtését célzó stratégiáját, a beruházások és a munkahelyteremtés támogatását. Az ennek megfelelően meghirdetett versenyképesség-növelő támogatási program keretében 1159 cég 304 milliárd forint állami támogatással összesen 801 milliárd forintnyi beruházást hajtott végre, ezáltal megóvva 253 ezer munkahelyet a koronavírus-járvány alatt. Elmondta, hogy az ukrajnai háború miatt jelentkező kihívások kapcsán is meg kellett vívni ezen vitákat a követendő intézkedésekről, végül a gyármentő programmal támogatást adtak ahhoz, hogy a vállalatok saját kézbe vegyék az energiaellátásuk nagyrészét. „Összesen 143 cég 400 milliárd forintnyi beruházást hoz most létre, amelyhez 150 milliárd forintnyi támogatást biztosítottunk, ezáltal 69 ezer munkahelyet sikerült megvédeni” – mondta. A tárcavezető aláhúzta, hogy mivel továbbra is a beruházások jelentik a sikerek kulcsát, módosításokat hajtottak végre a beruházásösztönzési rendszerben, jelentősen hatékonyabbá téve annak működését. „Az elmúlt évek beruházási stratégiájának egyik fő fókusza az volt, hogy a keleti és a nyugati országrész közti beruházásvonzó képesség kiegyenlítése érdekében tegyünk lépéseket” – szögezte le, hozzáfűzve, hogy a debreceni, nyíregyházi, miskolci térségbe érkező beruházások megugrását látva ez sikerült is. „Fontos, hogy a következő időszakban a déli országrészre fókuszáljunk, ezért a szegedi térség, Baranya megye esetében is ipari parkok kijelölésére került sor” – hangsúlyozta. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz
Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés

Napi rejtvény

Lorem Ipsum

Is simply dummy text of the printing and typesetting industry. Lorem Ipsum has been the industry’s standard dummy text ever since the 1500s, when an

Tovább »
Hirdetés

Horoszkóp

Horoszkóp

Mérleg (09.24.- 10. 23.)
A Hold és a Vénusz változatos kapcsolatrendszert és óriási forgalmat ígér a társasági élet területén. Stabil párkapcsolatodban felkavarodik az állóvíz. Szükség van a Mérleg optimizmusára és intelligenciájára, hogy a valódi és fontos dolgokat elkülönítse a valódit csak állítóktól. Lesz feladatod bőven. Az biztos, hogy bölcsebben zárod a hetet, mint ahogyan nyitod. Üzenet: “Nincsen harang, aminek a nyelve csak az egyik oldalra leng ki. Kis öröm, kis bánat, nagy öröm, nagy szomorúság mindig együtt jár.” (Popper Péter)

Összes csillagjegy »