2023. 02. 4. szombat

Ráhel, Csenge
1 EUR 387 HUF
1 GBP 433 HUF

Szijjártó Péter: gyármentő programot indít a kormány

Gyármentő programot indít a kormány, amelynek keretében első körben 150 milliárd forint összértékű támogatást nyújtanak a nagyvállalatok energiahatékonyságát növelő beruházásokhoz – jelentette be szombaton Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A tárcavezető hangsúlyozta, hogy az ukrajnai háború és a szankciós válaszok miatt súlyos recesszió felé rohan az európai gazdaság, ami a közös piac miatt jelentős kihatással van Magyarországra is. “Nekünk, magyaroknak természetesen az a célunk, hogy ebből kimaradjunk” – fogalmazott, hozzátéve, hogy ennek érdekében segítséget kell nyújtani a magyarországi vállalatoknak, hogy egyrészt fenn tudják tartani működésüket, másrészt tudják növelni a kapacitásaikat. “Ma a vállalatok legnagyobb ellensége az energiaárak rendkívüli növekedése, ami a kudarcot vallott brüsszeli szankciós politika egyik egyenes következménye sajnos” – szögezte le. Szijjártó Péter közölte, hogy a meghirdetett, november 2-án induló gyármentő program keretében elő fogják segíteni a sikerrel pályázó cégek energiahatékonysági fejlesztéseit, Budapesten 30 százalékos, vidéken 45 százalékos támogatásintenzitással. Tájékoztatása szerint azok a vállalatok pályázhatnak, amelyek minimum 200 millió forintos fejlesztés keretében bővítik energiaellátási kapacitásukat, például napelemeket telepítenek vagy bármely más módon növelik az energiahatékonyságukat, s ezáltal csökkentik az energiaköltségeiket. A legmagasabb támogatási összeg hatmilliárd forint, a program összértéke az első körben 150 milliárd forint – tudatta. A miniszter végezetül arra is kitért, hogy a programot a Külgazdasági és Külügyminisztérium alá tartozó beruházásösztönzési ügynökség fogja koordinálni, amely a koronavírus-járvány hatásainak csillapítása érdekében meghirdetett, sikeresnek bizonyult támogatási programot is végrehajtotta. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Bejelentés!
Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere Facebook-posztban jelentette be, hogy polgármesterjelöltként indul a 2024-es önkormányzati választásokon. "Sz…