2024. 10. 24. csütörtök

Salamon
1 EUR 402 HUF
1 GBP 483 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Szijjártó Péter: 8 tudományos kísérletet hajt majd végre a magyar űrhajós

Szijjártó Péter: 8 tudományos kísérletet hajt majd végre a magyar űrhajós

A leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra – közölte a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfőn.

Szijjártó Péter azt írta, hogy célegyenesbe érkezett a magyar nemzeti kutatóűrhajós-program, 244 jelentkezőből immár megvan, hogy ki az a 4 ember, aki részt vesz a további felkészülésben az űrrepülésre. A kormány az amerikai Axiom Space-szel együttműködésben hajtja végre a missziót, amelynek részleteiről hétfőn telefonon egyeztetett a vállalat vezérigazgatójával, Michael Suffredinivel. A misszió keretében a leendő magyar űrhajós mintegy 31 napon át hajtja végre azt a 8 tudományos kísérletet, amelyet magyar egyetemekkel közösen választottak ki a programra, és 12 magyar fejlesztésű műszert visz majd magával az állomásra. Az Axiom Space és az amerikai űrkutatási és űrhajózási hivatal (NASA) közötti tárgyalások alapján az űrrepülés várható időpontja a jövő év vége vagy 2025 eleje lesz. A misszióról szóló szerződést véglegesítést követően, hamarosan aláírják – olvasható a bejegyzésben. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: „Fekete bolt”
Közel kétszáz kiló fogyasztási dohányt, több mint száz karton cigarettát, hamis ruhákat és mosószert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevet…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp