2026. 07. 5. vasárnap

Emese, Sarolta

1 EUR 353 HUF
1 GBP 412 HUF

Közélet

Harsányi példa
Az Egymásra utalva, felzárkózás politika a XXI. században című nemzetközi konferencián, ahol magyarországi jó példaként mutatták be a harsányi önkormányzat társadalmi felzárkózást elősegítő programjai…
Harsány az Utazás Kiállításon
Az Önkormányzat első alkalommal vett részt az Utazás Kiállításon Budapesten, mely az ország egyik legszínvonalasabb és legnépszerűbb idegenforgalmi seregszemléje A harsányi standon Nagyné Sir Ildikó é…
Sajóládon is fél a Fidesz a Jobbiktól
A rendszerváltozás óta eltelt 24 év szégyene, amikor egy önkormányzat a kormány iránt érzett lojalitása, vagy épp a tőle való félelme jegyében úgy dönt, megakadályozza egy alkotmányos alapjog érvényes…
Nyílt levél- / kaptuk, közreadjuk/
Igen Tisztelt Miniszterelnök Úr!Bár egyesek rugóznak ezen a megszólításon (egy bizonyos levél kapcsán), szerintem semmi baj nincs vele. Hiszen az "Igen Tisztelt" nem Önnek, hanem az Ön által betöltött…
A hallgatás beismerés
A belügyminiszter több mint egy hete oldotta fel részben két olyan titkosszolgálati jelentés minősítését, amelyek arra utalnak, hogy a Fidesz egyes vezetői jóval a 2006 őszi utcai zavargások előtt ism…
Az utolsó bejegyzés
A Zöld Mozgalomnak két hete volt arra, hogy a semmiből felépítsen egy olyan szervezetet, amely eredményesen részt vehet a 2014-es országgyűlési választáson. Tudtuk, hogy ez lehetetlen, de úgy gondoltu…

Legutóbbi bejegyzések

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

143150

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

1) Folyton hazudozik
——————–
– Kisfiam, mi lesz így belőled, hogy folyton csak hazudozol?
– Ha ügyetlen vagyok börtöntöltelék, ha ügyes vagyok meteorológus,
ha nagyon ügyes vagyok, politikus.

—————–
2) Gyógyszertáras
—————–
– Hogy hívják a jóllakott gyógyszertárost?
– ???
– Telepatikus.

————–
3) Kéményseprő
————–
– Jean, hallotta, hogy tegnap elütöttek egy kéményseprőt?
– Hát ez rettenetes! Már a háztetőn sincs biztonságban az ember!

————
4) Pofaverés
————
– Ki verte így össze a pofádat?
– Tegnap kivételesen józanul mentem haza az éjjel, és a feleségem nem
ismert meg.

—————-
5) Kedvenc tárgy
—————-
Pistikét a suliról faggatja a szomszéd néni:
– És melyik a kedvenc tárgyad az iskolában?
– A csengő.

 

A kisgyerek meséli lelkendezve:
– Tudod, a mamám nagyon szeret engem.
– Ezt miből gondolod?
– Abból, hogy a papáimat mindig cserélgeti, engem viszont megtart!

– Hallom, összevesztél a feleségeddel. Mi történt?
– Nem tudtunk megegyezni a nyaralással kapcsolatban.
– Hogyhogy?
– Én mindenképpen a Kanári-szigetekre akartam menni, ő meg mindenáron velem akart jönni.

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés