Magyarországon a gyermekvédelem ügyében zéró tolerancia van, a gyerek abszolút, teljes körű védelmet élvez – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn napirend előtt az Országgyűlésben, a törvényhozás tavaszi ülésszakának első napján. A kormányfő a képviselőket arra kérte, támogassák az új államfő megválasztását, és a svéd NATO-csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadását.
Orbán Viktor azt mondta, a gyermekek ellen bűncselekményt elkövetőt meg kell büntetni, a büntetést pedig le kell tölteni, nincs kibúvó, kedvezmény, nincs feltételes szabadság, „nincs kegyelem”. Aki nevelőként nem a gyermek pártját fogja, annak nincs mentsége, és nem számíthat kegyelemre Magyarországon – fogalmazott. Elmondta, az emberi ítélőképesség itt nem elegendő, a jogszabályoknak is garantálniuk kell, hogy ilyen még egyszer ne fordulhasson elő.
A miniszterelnök fontosnak nevezte a hatályban lévő szabályok áttekintését, ideértve az alkotmány nyújtotta garanciákat is.
Közölte, megoldandó feladat, hogy pedofilügyekben elítélt bűnöző ne legyen feltételesen szabad lábra helyezhető semmilyen indokkal; Magyarországon ez a kapu nincs bezárva. Arra kérte a képviselőket, zárják be ezt a kaput, a bíróságoktól pedig azt kérte, hogy a folyamatban lévő ügyekben erre tekintettel hozzák meg a döntéseket.
Elmondta, a bicskei gyermekotthonban elkövetett bűncselekmények a kegyelmi ügytől függetlenül is súlyos aggályokat vetnek fel. Miért csak második kísérletre sikerült elítélni egy pedofil gyermekotthonvezetőt? – kérdezte, megjegyezve, ennek végére kell járni.
Orbán Viktor megerősítette, hogy vizsgálatot rendelt el minden gyermekvédelmi intézmény vezetőjénél. Átvilágítanak mindenkit, mert az alkalmassági feltételeknek egy gyermekvédelmi intézménynél mindenre – az életvitelre, a szexuális devianciára és a pszichológiai megfelelésre is – ki kell terjednie – közölte.
A miniszterelnök azt mondta, a gyermekek sérelmére elkövetett bűncselekmények erős indulatot váltanak ki, mindenki azonnal a saját gyermekeire gondol, ezért joggal várható el a hatóságoktól, hogy a legteljesebb és legalaposabb vizsgálatot végezzék el.
A kormányfő tisztelettel megköszönte Novák Katalin leköszönt köztársasági elnök munkáját. Felidézte, lemondásának oka egy olyan kegyelmi döntés volt, amelyben csak egyféleképpen lehetett volna dönteni, el kellett volna utasítani. Nem ez történt, ezért a lemondás helyes volt – tette hozzá.
Jelezte: az Országgyűlés hétfőn dönt Novák Katalin lemondásáról, és megválasztja az új államfőt, Sulyok Tamást. Kijelentette: Magyarország erős és stabil ország, egy köztársaságielnök-váltást úgy kell megoldania, hogy még átmeneti zavar se keletkezzen az ország életében. Azt mondta, ennek a kötelességüknek úgy tudnak eleget tenni, ha az új elnököt haladéktalanul megválasztják.
Orbán Viktor megköszönte a Fidesz és a KDNP frakciójának, hogy ennek szellemében jártak el, és „ismét megmutatták, hogy méltók a választók bizalmára”. Köszöntetet mondott Sulyok Tamásnak, az Alkotmánybíróság (Ab) jelenlegi elnökének is, hogy elvállalta a felkérést, a képviselőket pedig a támogatására kérte.
„Óriási tapasztalat, tiszteletreméltó tudás és vitathatatlan tekintély” – jellemezte a kormányfő Sulyok Tamást, hangsúlyozva, hogy az Ab döntései a legfontosabb kérdésekben világos utat mutattak az elmúlt években, és ezek a döntések a jogászok és az emberek egyetértésével is találkoztak. „Úgy vélem, Magyarországnak most ilyen elnökre van szüksége” – tette hozzá Orbán Viktor.
Felszólalásában a kormányfő a svéd NATO-csatlakozásról szóló országgyűlési határozati javaslat elfogadását kérte a képviselőktől.
A NATO védelmi szövetség, arra szövetkezünk, hogy külső támadás esetén kölcsönösen megvédjük egymást. Nincs ennél súlyosabb kötelezettségvállalás, ezért fontos, hogy mielőtt beengedünk egy új tagot ebbe a szövetségbe, először rendezzük vitáinkat – mondta.
Úgy értékelt: Magyarországnak hosszú és számos vitával színesített kapcsolata van a skandináv országokkal, azok rendezésébe pedig többen is megpróbáltak kívülről beavatkozni, ez azonban nem segítette, hanem hátráltatta az ügyet. Magyarország szuverén ország, nem tűri, hogy mások diktáljanak neki, legyen szó a döntések tartalmáról vagy időzítéséről – közölte.
Úgy értékelt: a svéd miniszterelnök pénteki látogatása sikerrel járult hozzá a két ország közötti fair és tiszteletteljes viszonyhoz. Maradnak és lesznek is véleménykülönbségek, de megértéssel tekintünk a különbözőségeinkre – fogalmazott.
Ismertette a megkötött katonai és hadiipari megállapodásokat, jelezve, hogy a svéd vadászgépekre vonatkozó korábbi szerződések meghosszabbítása mellett négy új vadászgépet is vásárolnak, ezzel a magyar légierő az ország területén kívül is képes lesz NATO-feladatok ellátására. Úgy összegzett: a svéd-magyar hadiipari együttműködés és Svédország NATO-csatlakozása erősíti Magyarország biztonságát.
A miniszterelnök azonnali tűzszünetet és béketárgyalásokat sürgetett az ukrajnai háború kitörésének évfordulóján. Ennek a konfliktusnak nincsen katonai megoldása, a háborút nem mélyíteni és szélesíteni kellene, hanem véget vetni neki – fogalmazott, hozzátéve: a béke az európaiak, az ukránok és az oroszok érdeke is.
Emlékeztetett: Magyarország segíti Ukrajnát a sérültek és a háborús rokkantak ellátásában, elektromos hálózatának helyreállításában, és a magyar történelem legnagyobb humanitárius segélyprogramjával támogatja a háború miatt földönfutóvá vált embereket.
Orbán Viktor arra is kitért: fontos kormánydöntések születtek a törvényhozás előző ülése óta, legyen szó az otthonteremtési támogatás bővítéséről, béremelésekről vagy a zöldenergia-termelés és -tárolás fejlesztéséről.
A fotó a 2024-es évértékelőn készült.