2024. 12. 21. szombat

Tamás
1 EUR 414 HUF
1 GBP 499 HUF
Kezdőlap » Közélet » Közélet » Menczer Tamás: vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján

Menczer Tamás: vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján

Vasútállomást érhetett rakétatalálat Kárpátalján – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára szerdán a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Menczer Tamás azt mondta, folyamatosan kapcsolatban vannak az ungvári külképviselettel, az ott dolgozó kollégáik azt közölték, a légiriadó kedden néhány perccel 18 óra után kezdődött, és két órán át tartott. A jelenlegi információk szerint a támadásban nem sérült meg senki – fűzte hozzá. „Azt fontos még megjegyezni, ez a támadás is igazolja, hogy jó döntést hoztunk, amikor arról döntöttünk, hogy nem szállítunk fegyvereket a háborúba” – hangsúlyozta Menczer Tamás, hozzátéve, hogy a katonai szállítmányok – amint átlépnék a magyar-ukrán határt – szintén orosz támadás célpontjává válhatnának. Kérdésre kitért arra is, még zajlik az uniós szankciós csomag összeállítása, de a magyar álláspont világos: a földgáz és a kőolaj importjának szankcionálását a kormány nem tudja támogatni, mert a háború árát nem fizettethetik meg a magyar emberekkel. Az államtitkár felhívta a figyelmet, hogy a magyar gázfelhasználás 85 százaléka orosz gáz, a kőolaj-felhasználás 65 százaléka orosz olaj, ami naponta 20 ezer tonna kőolaj vásárlását jelenti. Ennek a pótlása – Menczer Tamás szerint – egészen egyszerűen lehetetlen egyik napról a másikra. „Az energiahordozók beszerzése ugyanis nem filozófiai kérdés, hanem fizikai kérdés és a valóság kérdése” – emelte ki az államtitkár. Közölte azt is, a kormány egyetért azzal, hogy az európai energiabeszerzést diverzifikálni kell, Magyarország a házi feladatát elvégezte, de csak onnan lehet gázt és olajt venni, ahol van, és ahonnan el lehet szállítani. Menczer Tamás az M1 aktuális csatornán azt mondta, horvát részről nagyon komoly fejlesztésre lenne szükség ahhoz, hogy az adriai vezetéken keresztül kaphasson több kőolajat Magyarország, és a magyar finomítói technológiát is át kellene állítani egy más típusú kőolajra, amihez szintén évek kellenének, és több százmillió dollárnyi beruházásra lenne szükség. (MTI)

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

A babáknak is segítettünk
A főnővér egy tüneményes kisfiúval ölében áll a folyosón. Ő már kilenc hónapja maradt itt a kistarcsai Flór Ferenc Kórház Újszülött osztályán. Körbefo…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp