2024. 03. 28. csütörtök

Gedeon, Johanna
1 EUR 395 HUF
1 GBP 462 HUF
  • Főoldal
  • »
  • Közélet
  • »
  • Menczer Tamás: folyamatosan nő a kimenekített emberek száma

Menczer Tamás: folyamatosan nő a kimenekített emberek száma

Folyamatosan dolgoznak a törökországi földrengés helyszínén a magyar mentőcsapatok és keresőkutyák, és folyamatosan nő a kimenekített emberek száma – erről Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatokért felelős államtitkára beszélt szerda reggel az M1 aktuális csatornán.

Megerősítette, információik szerint továbbra sincs magyar áldozata vagy sérültje a katasztrófának. Az államtitkár azzal összefüggésben, hogy Magyarország több mentőcsapatot küldött a helyszínre, elmondta: a katasztrófavédelem Hunor mentőcsapata kedd reggel 55 szakemberrel és két kutyával kezdte meg a munkákat. Szintén részt vesz a mentésben kedd dél óta a Baptista Szeretetszolgálat és a Pest Megyei Kutató-Mentő Szolgálat. Az Életjel mentőcsoport kedd éjjel, a terrorelhárítás egysége szerda hajnalban csatlakozott, és a Református Szeretetszolgálat csapata is úton van a földrengés által a leginkább sújtott térségbe. A magyar mentőcsapat létszáma és a keresőkutyák száma folyamatosan nő, és szerencsére a kimenekített emberek száma is – összegzett az államtitkár, aki jelezte: a kimentett emberek számát összesítik, és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ad erről tájékoztatást. Menczer Tamás megjegyezte: az ilyen esetekben az „időablak”, amíg van realitása annak, hogy túlélőt lehet találni, nagyon fontos tényező. Az első hét ilyen szempontból kulcsfontosságú. Megerősítette: továbbra sincs információjuk arról, hogy magyar áldozata vagy sérültje lenne a földrengésnek. 18 magyarról tudnak, aki a földrengés sújtotta területen tartózkodik, a nagykövetség velük kapcsolatban áll, mindenki jól van, komoly segítséget nem kértek, csak kisebb technikai közreműködést. Az államtitkár azt kérte, ha valaki tud olyan magyarról, aki a térségben tartózkodott, jelezze a konzuli szolgálat vagy a nagykövetség telefonszámán, a külügyi tárca honlapján mindkettő elérhető. Szijjártó Péter előző napi szerbiai tárgyalásairól elmondta: a gázellátás szempontjából kulcsfontosságú a Török Áramlat gázvezeték, amely Szerbián keresztül szállítja az orosz gázt Magyarországra. Ez az egyetlen olyan gázvezeték, amely probléma nélkül és százszázalékos kapacitással hozza az orosz gázt Európába. Tavaly ezen keresztül 4,8 milliárd köbméter gáz érkezett, ami az éves magyar fogyasztás közel fele. Ez jól mutatja Szerbia és az orosz gáz stratégiai szerepét – mutatott rá Menczer Tamás. Megjegyezte: Szerbiával a kapcsolatok talán soha nem voltak olyan jók, mint napjainkban. Kitért a tizedik brüsszeli szankciós csomag tervére is, amely az orosz gáz- és olajimport teljes tilalmára és a nukleáris területre vonatkozna. Ezt az jelentené, hogy csővezetéken keresztül sem lehetne gázt és olajat importálni, ami egyet jelentene Magyarország tönkretételével – mutatott rá, rögzítve: ilyen szankciós csomagot soha nem fog Magyarország támogatni. Jelezte: több alternatíván is dolgoznak, ezek közé tartozik az Azerbajdzsánnal kötendő hosszú távú gázvásárlási szerződés is. Menczer Tamás a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, hogy Szíria is kért segítséget. Ott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat az oda korábban telepített két klinikai egységet szállította át a földrengés sújtotta térségbe. Kapcsolatban vannak azokkal a keresztény közösségekkel is, amelyekkel korábban is kapcsolatban álltak a Hungary Helps Programon keresztül. Kitért arra is, hogy az orosz-ukrán háborúval összefüggésben a helyzet nem változott, háborúpárti álláspontot képvisel Brüsszel és a magyar baloldal egyaránt. Azt mondta, nem látni, hogy Brüsszel szorgalmazza a béketárgyalásokat, és az sem, hogy Európa egyáltalán tényező lenne. A béketárgyalások megkezdése Moszkva és Washington politikai döntésétől függ – mondta az államtitkár. Ugyanakkor Magyarországot Brüsszelből azért éri támadás, mert a béke és azonnali tűzszünet érdekében lép fel és ellenzi a szankciós politikát – jegyezte meg Menczer Tamás. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek