2025. 05. 11. vasárnap

Ferenc

1 EUR 405 HUF
1 GBP 478 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Menczer Tamás: a gyermekek és a családok védelme az első
royal_magazin_PNG

Menczer Tamás: a gyermekek és a családok védelme az első

A kormány mindent megtesz a gyermekek, a családok védelméért és támogatásáért – mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium kétoldalú kapcsolatok fejlesztéséért felelős államtitkára kedden a Pest megyei Budajenőn.

Menczer Tamás a Budajenői Általános Iskola új természettudományos szaktantermének átadásán kiemelte: a kormány világossá tette, hogy mely értékek mentén végzi a munkáját, mi az, amit igazán értékesnek gondol: az első és legfontosabb a gyermek. Jelenleg a GDP 6,2 százalékát költi a kormány családokra, ez évente 3500 milliárd forint, ami 3,5-szöröse a 2010-es számnak. A családtámogatásnak sok eleme van – mondta, példaként említve az idei adóvisszatérítést a szülőknek, az otthonteremtési támogatást és a családi adókedvezményt. A kormány célja, hogy a vágyott gyermekek megszülethessenek, a gyermekvállalásnak ne legyenek anyagi akadályai; örvendetesen növekszik a gyermekvállalási kedv, a házasságkötések száma pedig megduplázódott – sorolta. Megjegyezte: az elmúlt éjszaka sikeres tárgyalásának eredménye, hogy az olajembargó Magyarországra nem vonatkozik, így nem kell tartani a 7-800 forintos benzináraktól, ami szintén fontos a családoknak is. Azt is mondta: a térség országgyűlési képviselőjeként minden erejével támogatni kívánja a közösségeket, mint amilyen közösség egy iskola, egy település vagy akár egy nemzetiség. Budajenőn folyamatosak a fejlesztések, megújult az óvoda, az iskola, az udvarház. Az új természettudományos tantermet és a környezetének infrastruktúráját 45 millió forint kormányzati támogatásból alakították ki – ismertette Menczer Tamás. Soltész Miklós, a Miniszterelnökség egyházi és nemzetiségi kapcsolatokért felelős államtitkára arról beszélt: Budajenő német nemzetiségű település, akkor is, ha a Budapestről kiköltözők miatt mára kisebbségbe kerültek a sváb családok. A német hagyományok, a nyelv őrzése és továbbadása azonban továbbra is kötelessége a közösségnek, és ebben a munkában fontos szerepe van az iskolának is – hangsúlyozta. Tíz év alatt megnyolcszorozódott a nemzetiségi iskolák száma, országszerte száz iskolát tartanak fenn nemzetiségek, ezen belül a német nemzetiség a legnagyobb intézményfenntartó. Emellett több helyen – így Budajenőn is – a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ vagy egyházak tartanak fenn a nemzetiségi kultúrát ápoló iskolát – jelezte. Soltész Miklós felidézte: sok év alatt az önkormányzat, a tervezők és a kivitelezők közös munkájával és a kormány támogatásával sikerült kialakítani a budajenői iskolát, ahol végre méltó környezetben tanulhatnak a diákok. Budai István, a település független polgármestere elmondta: tíz éve álmodták meg azt az igazgatási és oktatási központot, amelynek utolsó megvalósult eleme a természettudományos tanterem. A régi posta épületében kialakított teremben mind a négy természettudományos tárgyat, fizikát, biológiát, földrajzot, kémiát tanulják majd a gyerekek. (MTI)

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

NAV: Egy kulcs kálváriája
Zárjegy nélküli cigaretta, csaknem húsz kilogramm fogyasztási dohány és ismeretlen eredetű alkohol került elő egy vendéglátóhely zárt ajtója mögül. Az…

Facebook

Időjárás

Hirdetés

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp

Hirdetés
Hirdetés
PHP Code Snippets Powered By : XYZScripts.com
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal cookie-kat használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsuk Önnek. A cookie-adatok a böngészőben tárolódnak, és olyan funkciókat látnak el, mint amikor felismerik Önt, ha visszatér a webhelyünkre, és segítenek nekünk annak megismerésében, hogy melyek a webhelyünk látogatóink számára leghasznosabb részei. Köszönjük, ha lehetővé teszi számunkra ezen cookie-k használatát!