A Zöld Nyíl miskolci villamos projekt kommunikációs tendere kapcsán tartott ma sajtótájékoztatót a Fidesz miskolci szervezete, amelyre az MSZP közleményben reagált.
Felülvizsgálatot kérnek
Juga György és Zsiga Marcell, Fideszes önkormányzati képviselők tartottak sajtótájékoztatót pénteken. A politikusok a fórumon azt kifogásolták, hogy a Zöld Nyíl villamos beruházás mintegy 224 millió forintos kommunikációs tenderének győztese az a cég lett, melynek pályázatát véleményük szerint érvénytelennek kellett volna nyilvánítani.A Zöld Nyíl villamos projekt kommunikációs tenderére öt pályázat érkezett, kettő nem felelt meg az előírtaknak, így azokat kizárták – mondta Juga György.
A Fideszes önkormányzati képviselő szerint a maradék három pályázó közül a nyertes cég adta a legkedvezőtlenebb ajánlatot, ennek ellenére a szubjektív pontozás után ez a cég végzett az első helyen. Zsiga Marcell, Fideszes önkormányzati képviselő szerint a nyertes cég ügyvezetője és résztulajdonosa a 2002-es választási kampányban Káli Sándor polgármesternek is adott tanácsokat. Az ellenzéki politikusok szerint ez etikátlan eljárás. Az önkormányzati képviselők a közbeszerzési döntőbizottságnál kezdeményezik majd az eljárás felülvizsgálatát.
STOP a hazugságoknak, STOP a mellébeszéléseknek
Az MSZP miskolci szervezete a Fidesz mai, a Zöld Nyíl miskolci villamosfejlesztési projekt kommunikációs tenderéről szóló sajtótájékoztatójával kapcsolatban az alábbi megállapításokat teszi:
1. A miskolci szocialisták országgyűlési választási kommunikációját nem a Zeus Kft. irányítja. Aki mást állít, az ellen jogi lépéseket kezdeményezünk.
2. A Zöld Nyíl villamosfejlesztési projekt kommunikációs tendere az Európai Unió által megszabott feltételek és a hatályos magyar törvények szerint zajlott. A győztes pályázatot a független szakértőkből álló bíráló bizottság javaslata alapján hirdette ki a pályáztató. Ha a pályázók közül valaki a döntéssel nem ért egyet, akkor ne a sajtón keresztül üzengessen, hanem a közbeszerzési törvénynek megfelelően éljen jogorvoslat-kérelmi lehetőségével.
3. Csak remélni tudjuk, hogy a miskolci Fidesz nem azért bírálja a pályáztató döntését, mert esetleg dr. Zsiga Marcell és Juga György képviselőknek személyes érdekeltsége fűződik egy másik pályázó céghez.
Az MSZP miskolci szervezete nevében Bartha György kampányfőnök.