Lehetetlen, hogy emberek százezrei, korábbi járulékfizetők nyomorogjanak. Felszámolnák a gyermekéhezést is.
A gyermekszegénység, a gyermekéhezés felszámolása, a családi pótlék emelése, a gyermekvédelmi rendszer hatékonyabbá tétele szerepel kiemelt helyen a kormányváltó Összefogás szociális programjában. Választási győzelmük után újra lesz rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíj Magyarországon, a véglegesen megrokkant és nem rehabilitálható emberek számára lehetővé teszik a nyugdíjvédelmet. Megszüntetik az embertelen és orvos-szakmailag is irritáló orvosi felülvizsgálatokat, eljárásokat. Aki nem rehabilitálható és az előírt nyugdíjbiztosítási feltételeknek megfelel, annak rokkantsági nyugdíjat biztosítanak.
Minderről Korózs Lajos szociológus, a kormányváltó Összefogás (MSZP–Együtt–DK–PM–Liberálisok) országgyűlési képviselőjelöltje beszélt hétfőn Miskolcon, az Összefogás utcai aláírásgyűjtő akciója után megrendezett sajtótájékoztatón. Ugyanitt Nagy-Korsa Judit, illetve dr. Varga László, az Összefogás miskolci jelöltjei arról számoltak be, hogy – a közvélemény-kutatási adatok ellenére –igenis kormányváltó a hangulat, miskolci utcai akcióikon nagyon sokan keresik őket, biztosítják őket támogatásukról.
Dr. Varga László elmondta: az emberek annak ellenére keresik őket, hogy az elmúlt négy évben a kormányzat és az önkormányzatok, beleértve Miskolcot is, mindent elkövettek annak érdekében, hogy minél kevesebb nyilvánosságot kapjon a demokratikus ellenzék. Az emberek azonban nem vakok, nemcsak azt látják, hogy Orbánék lebontják a demokráciát, vagy, hogy romlott a közbiztonság, de saját bőrükön tapasztalják a soha nem látott magyarországi szociális válságot is. Utóbbi különösen sújtja Miskolcot és a térséget: az élelmiszerárak az egekben, miközben az emberek túlnyomó részének jövedelme relatíve (sok esetben ténylegesen) csökkent, kevesebbet ér, mint a kormányváltás idején. Ugyanezen okból a nyugdíjasok is kárvallottjai a Fidesz kormányzásának, akiknek ráadásul tulajdonképpen megszűnt az ingyenes utazási lehetőségük, erre ő maga is felhívta a figyelmet az Országgyűlésben. „Vannak viszont, akik jól jártak a Fidesszel, ők a jól kereső réteg, vagy a trafik- és a földmutyik haszonélvezői” – jelentette ki Varga.
Korózs Lajos arról beszélt, hogy a rendszerváltás óta nem nőtt úgy a szegénység Magyarországon, mint az Orbán-kormány négy évében: ma már hétszer annyit keres a leggazdagabb 1 millió magyar, mint a legszegényebb 1 millió. Az egykulcsos adó bevezetése az évszázad árverése, az államkassza emiatt évi 440 milliárd forintnyi bevételkiesést könyvelhet el. Ennek a pénznek a 74 százaléka viszont a legtehetősebb réteg zsebében maradt, miközben a minimálbér környékén keresők adóterhelése – egyebek mellett az adójóváírás megszüntetése miatt – a duplájára nőtt.
Az Összefogás politikusa felsorolta azokat a nyugdíjszerű ellátásokat is, amelyeket a Fidesz-kormány eltörölt. Ma nincs előrehozott öregségi nyugdíj, korengedményes és korkedvezményes nyugdíj, csökkentett összegű előrehozott öregségi nyugdíj, a bányász és művésznyugdíj, emellett eltörölték a rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjat, és megszüntették a szolgálati nyugdíjakat is. Az Orbán-kormány döntései nyomán egymillió ember került ki a nyugdíjrendszerből.
Hangoztatta: a kormány becsapta a tízmillió magyar állampolgárt azzal is, hogy megszüntették a rugalmas nyugdíjba vonulás lehetőségét. Sokan hiába fizettek akár 40-43 évig is nyugdíjjárulékot, lehetnek ma álláskeresők, majd szociális segélyezettek, egy idő után ellátás nélkül maradnak. Több mint 320 ezer ember van ma ellátatlanul, pedig évtizedeken keresztül nyugdíj- és egészségügyi járulékot fizettek.
MTI