2024. 10. 23. szerda

Gyöngyi
1 EUR 400 HUF
1 GBP 480 HUF
Kezdőlap » Közélet » Köztünk szólva » Vegyenek vissza a végrehajtók is!

Vegyenek vissza a végrehajtók is!

Hiába rendelték el a Jobbik javaslatai nyomán a törlesztési moratóriumot, az nagyon sok ember esetében semmiféle könnyebbséget nem hozott! A moratórium ugyanis nem vonatkozik azokra, akiken a végrehajtók akarják beszedni a vélt vagy valós tartozásokat, ezért semmi sem zárja ki azt sem, hogy a kisnyugdíjakat vagy a legalacsonyabb kereseteket is 33, illetve 50 százalékos tiltásokkal sújtsák. Utóbbi kategória esetében ez a korábbinál is súlyosabb helyzetet okozhat, hiszen a kisebb fizetésűeknél egyáltalán nem biztos, hogy a megváltozott gazdasági helyzetben meg tudják tartani az állásukat, vagy a szert tudnak tenni akkora keresetre, mint korábban. A nyugdíj – mint sok esetben az egyetlen bevételi forrás Magyarországon – egyáltalán nem bírja el, hogy még levonásokkal is sújtsák.

A Jobbik a végrehajtások ilyen típusai esetében is haladéktalan moratórium elrendelését követeli! Az egyetlen kikötésünk az, hogy a gyermekeket illető vagy a velük kapcsolatos, úgynevezett tartási kötelezettségekből keletkezett követelések továbbra is érvényesíthetőek legyenek. A jogkövető magyar állampolgárokat pedig nem szabad kitenni a végrehajtók igencsak furcsán szabályozottnak tűnő iparágának a válság közepén!

Z. Kárpát Dániel

a Jobbik alelnöke

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Kapcsolódó cikkek

A Rotary Ifjú Zseni idei nyertesei
Augusztusban fölszállt a fehér füst…, a sok-sok pályázó közül megtaláltuk azt a három tehetséges fiatalt, akik ebben az évben megnyerték pályázatunkat…

További cikkek

Jubileumi trófeamustra
Hideg, de napsütéses idő fogadta az érdeklődőket Szelcepusztán, az ÉSZAKERDŐ Zrt. jubileumi, 15. alkalommal megrendezett trófeamustráján, ahol a szarv…
NAV: Illatozó alkatrészek
Az M5-ös autópálya Bács-Kiskun vármegyei szakaszán akadt fenn csaknem ezer üveg hamis parfümmel egy bolgár furgon. A szakértő közel 17 millió forintra…

Facebook

Időjárás

Karikatúra

furesz

Legolvasottabb

Hirdetés

Nap vicce

– Hogy hívják a mexikói rigót?
– ???
– Rodrigó!

Forrás: napivicc.hu

Hirdetés
Hirdetés

Horoszkóp