2024. 06. 22. szombat

Paulina
1 EUR 397 HUF
1 GBP 470 HUF

Újabb miskolci városrészeket fenyeget a fideszes gettóexport

Kriza Ákos olyan ütemben gettósítja el Miskolcot, hogy néhány év és le fogja bontani az egész várost, már ha polgármester marad – mondta pénteki sajtótájékoztatóján Jakab Péter. A Jobbik polgármesterjelöltje szerint a Fidesz nem felszámolja a gettókat, hanem újabbakat hoz létre, miközben a meglévőket bővíti.

Ezt bizonyítja, hogy az eddig lebontott telepek bérlői szinte kivétel nélkül cserelakást kaptak a város területén, aki pedig nem, az önkényes lakásfoglalóként jelenik meg sok esetben szintén önkormányzati lakásokban, hívta fel a figyelmet Jakab Péter. Példaként egy olyan bérlőt hozott fel, akit a már lebontott Szendrei utcai gettóból költöztettek ki, most pedig egy másik, ezúttal diósgyőri önkormányzati lakásban él, amelyet szintén nem rendeltetésszerűen használ. Ezt hívják gettóexportnak, fogalmazott a politikus. Mint mondta: „Kriza csak a lepusztított lakásokat távolítja el, de azokat nem, akik lepusztították, így nem csoda, hogy az önkormányzat városfejlesztési stratégiája 2030-ig szinte valamennyi városrészben veszélyként jelöli meg újabb telepek kialakulását.

https://www.youtube.com/watch?v=SHyOqiS6o5Y&feature=youtu.be

Jakab Péter kiemelte: a Jobbik olyan, a város egészére kiterjedő hatósági környezetet fog kialakítani a rendőrség, a rendészet, a közszolgáltatók és a gyermekvédelem megfelelő működtetésével, melynek célja nem a rendbontókkal való konfliktuskerülés lesz, hanem a rendteremtés. Nem a gettókat fogják más városrészekbe költöztetni, hanem a törvényt a gettókba. Hozzátette azt is, a Jobbik a Fidesszel szemben azokat fogja önkormányzati lakásokhoz juttatni, akik hasznos, építő tagjai a város közösségének.

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Irodalmi Éjszakát rendez a Szabó Lőrinc Idegennyelvi Könyvtár (Miskolc, Mindszent tér 2.). 2024. június 28-án, pénteken 18-24 óra között. A szervez…