2024. 06. 13. csütörtök

Antal, Anett
1 EUR 395 HUF
1 GBP 469 HUF

Tegyenek végre rendet a belvárosi szórakozóhelyek környékén!

Budapest belvárosában évek óta problémát jelent az ott élők számára az éjszakai élettel együtt járó zaj, olykor rendbontás. A helyzet a Fidesz által kezdeményezett és bevezetett nemdohányzók védelméről szóló törvény következményeként nagymértékben romlott.

A szórakozóhelyekről cigarettázni kijáró – jórészt külföldi illetőségű – vendégek ugyanis gyakorlatilag a szórakozóhely előtt töltik az éjszakát, nagy zajt keltve, rengeteg bosszúságot okozva az itt élő és nyugalomra vágyó lakóknak. Az előttünk álló nyári turistaszezon pedig csak fokozni fogja a problémát.

A kerületek vezetői a jogosan felháborodott helyieket ezidáig csupán látszatintézkedésekkel, vagy értelmetlen döntésekkel próbálták megnyugtatni, ezek azonban nem orvosolták a fennálló kritikus helyzetet. Az utcákon reggelre cigaretta-csikkek tömkelege, eldobált üvegek, esetenként az emberi test működésének utóterméke is található, a nyitott ablakokon át pedig beáramlik a dohányfüst az itt élők lakásaiba. Ez utóbbi probléma lépte át közel másfél évvel a nemdohányzók védelméről szóló törvény szigorítása után az alapvető jogok biztosának, Szabó Máténak az ingerküszöbét. A napokban kiadott állásfoglalása szerint a törvény következtében sérül a vendéglátó-ipari egységek szomszédságában élők egészséghez és egészséges környezethez való joga. A Jobbik szerint azonban ez csak egy töredéke azoknak a problémáknak, amivel az itt élőknek szinte naponta kell szembesülniük.

A Jobbik belvárosi alapszervezetei hónapok óta foglalkoznak a belső kerületeket érintő zajproblémával, egyeztetéseket folytattunk a lakókkal, a vendéglátóhelyek tulajdonosaival a lehetséges megoldásokkal kapcsolatban. Álláspontunk szerint a megoldást egy erre a problémára szakosodott külön rendőri egység jelentené, amely folyamatosan jelen lenne az esti és az éjszakai órákban a belvárosi kerületek szórakozóhelyeinek környékén. A rendzavarókkal szemben erélyesebb fellépésre van szükség, meg kell értetni a kocsmaturizmus miatt ide látogató külföldiekkel, és minden rendbontó személlyel, hogy Budapest nem egy óriásira nőtt vigalmi negyed. A jelenlegi állapotot haladéktalanul fel kell számolni, ami nem csak a helyiek, de a kulturáltan szórakozni vágyók érdeke is, ezért felszólítjuk az illetékes hatóságokat, hogy tegyenek meg minden tőlük telhetőt a helyzet megoldása érdekében.

Stummer János, a Jobbik VII. kerületi önkormányzati képviselője

 

Érdekesnek találtad? Oszd meg a Facebookon!

Facebook

Kapcsolódó cikkek

További cikkek

Lemaradt a felszállásról
Lemaradt a londoni gépről egy román utas, akit az M4-es autóúton ellenőriztek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Bevetési Igazgatóságának járőrei. …